Támogatás az eMagyar/eRégió pontoknak

2010. április 2., 11:34
Kihirdették az eMagyar/eRégió Hálózat működésének támogatását célzó pályázat eredményeit; ennek köszönhetően 12 határon túli magyar társadalmi szervezet részesült támogatásban, amelyek részt vesznek az eMagyar Pontok fenntartásában.

Az eMagyar Pontok hozzájárulnak a határon túli magyarság információs társadalomba való bekapcsolódásának elősegítéséhez, amely meghatározó tényezője a külhoni magyar közösségek gazdasági megerősödésének, valamint szülőföldön való boldogulásának. Az eredményhirdetésen részt vett Szabó Vilmos, a Külügyminisztérium államtitkára, Dr. Csepeli György a MeH Infokommunikációs Államtitkárságának közpolitikai igazgatója, valamint Kőhalmi Zsolt, a Puskás Tivadar Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

A pályázat célja az volt, hogy az információs társadalom megvalósítása érdekében létrehozott eMagyar/eRégió Program működéséről gondoskodjon olyan módon, hogy a már létrehozott, és jelenleg is működő eMagyar/eRégió pontok folyamatos működtetését támogatja.

Támogatásban azon, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében meghatározott államokban, az Osztrák Köztársaságban, valamint az Egyesült Államokban bejegyzett és működő jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek részesülhetnek, amelyek a pályázati felhívás megjelenésének időpontjában az eMagyar/eRégió hálózat részét képező, működő eMagyar/eRégió pontot működtetnek.

A pályázatban résztvevők 100 százalékos vissza nem térítendő támogatási összegre pályázhattak, amelynek keretében infokommunikációs infrastruktúra-fejlesztések, tartalomfejlesztés, valamint informatikai képzések valósíthatóak meg.

Az idei évben az alábbi szervezetek nyertek támogatást, közel 50 millió forint értékben:

1. Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége(Ausztria/Bécs)
2. Burgenlandi Magyar Kultúregyesület (Ausztria/Burgenland)
3. eTransylvania Egyesület (Románia/Erdély)
4. Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (Horvátország)
5. KMKSZ - Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (Ukrajna/Kárpátalja)
6. Magyar Egyesületek Szövetsége (Horvátország)
7. Magyar Emberi Jogok Alapítvány (USA/ Ny-i magyarság)
8. Magyar Nemzeti Tanács (Szerbia/Vajdaság)
9. Esterházy János Társulás (Szlovákia/Felvidék)
10. Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (Szlovénia/Muravidék)
11. Szövetség Közös Célokért (Szlovákia/Felvidék)
12. Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (Ukrajna/Kárpátalja)

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ