Távoli gépeken kalandozik a Morto.E féreg

1
2012. január 25., 08:52
A Morto.E féreg a számítógépek védelmének meggyengítése mellett RDP-kapcsolatokon keresztül próbál egyik rendszerről a másikra kerülni.

A Morto.E féreg - hasonlóan, ahogy a korábbi variánsai is - az RDP (Remote Desktop Protocol) protokollt igyekszik felhasználni a terjedéséhez. A számítógépekhez a 3389-es porton keresztül próbál csatlakozni, és egy gyakori felhasználóneveket és jelszavakat tartalmazó lista alapján kísérel meg azokhoz hozzáférni. Amennyiben ez sikerül számára, akkor a fájljait felmásolja az adott számítógépre.

Az Isidor Biztonsági Központ jelentése kitér arra, hogy a Morto.E képes az általa megfertőzött számítógépek védelmének további meggyengítésére. Ezt elsősorban azzal éri el, hogy megpróbálja leállítani a biztonsági szoftverekhez tartozó folyamatokat. Azért is teszi mindezt, mivel a legfontosabb tevékenységének elvégzéséhez el kell érnie, hogy az internethez szabadon hozzáférhessen. A féreg végső célja ugyanis az, hogy elosztott szolgáltatásmegtagadási támadásokban vegyen részt.

Amikor a Morto.E féreg elindul, akkor az alábbi műveleteket hajtja végre:

1. Létrehozza a következő állományokat:
%windir%/clb.dll
%windir%/offline web pages/cache.txt

2. Feldolgozza a regisztrációs adatbázis HKLM/SYSTEM/WPA/md kulcsában szereplő értékeket, amennyiben ilyen kulcs már létezik.

3. Létrehoz egy véletlenszerű névvel ellátott windows-os szolgáltatást.

4. Megpróbál további számítógépekhez kapcsolódni a 3389-es (RDP) porton keresztül.

5. RDP-n keresztül megpróbálja a saját állományait további rendszerekre feljuttatni. A számítógépekhez egy felhasználónév/jelszó lista alapján próbál hozzáférni.

6. Interneten keresztül távoli kiszolgálókhoz csatlakozik, amelyekről fájlokat tölt le. Ezeket az alábbi nevekkel menti le:
[véletlenszerű karakterek]~MTMP[...].exe
[véletlenszerű karakterek]~MTMP%X.exe

7. Szolgáltatásmegtagadási támadást kezdeményez a terjesztői által meghatározott rendszerek ellen.

8. Biztonsági alkalmazásokhoz tartozó folyamatokat próbál leállítani.

9. Kitörli a Windows által gyűjtött naplóbejegyzéseket.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó