Távozik a Qualcomm igazgatótanácsának elnöke

2011. december 21., 14:09
A társalapító Irwin Jacobs húsz évig vezette elnök-vezérigazgatóként a céget. 2009-től az igazgatótanács elnökeként dolgozott.
Irwin Jacobs

A Qualcomm kedden jelentette be, hogy Irwin Jacobs, a vállalat korábbi elnök-vezérigazgatója, az igazgatótanács jelenlegi elnöke jövőre nyugdíjba vonul.

A hetvennyolc éves Jacobs hat társával 1985-ban alapította a mobiltech-vállalatot, amelynek 2005-ig elnök-vezérigazgatója, további négy évig pedig elnöke volt. 2009-ben fia, a jelenlegi elnök-vezérigazgató Paul Jacobs vette át a feladatait; az idősebb Jacobs az igazgatótanács elnökeként folytatta. A szakember hivatalosan a vállalat 2012-es részvényesek számára tervezett éves közgyűlésén köszön le a tisztjéről.

Megalapítása óta a Qualcomm számos úttörő technológia, köztük az amerikai Verzion Wireless és Sprint Nextel digitális 2G és 3G hálózataiban debütáló hangátviteli megoldás, a CDMA (Code-Division Multiple Access) kifejlesztésével írta be magát az informatika történetébe. A rendszert világszerte számos térség - így Dél-Korea, Japán, Kína és több latin-amerikai ország - szolgáltatói is átvették, és fontos szerepet szerepet játszott a GSM (Global System for Mobile Communications) technológiák kifejlesztésében.

A cég jelentős mobil-processzorgyártónak számít, megoldásait okostelefon- és táblagépgyártók is használják.

Jacobs a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT) szerzett villamosmérnöki doktorátust. Később professzorként tért vissza egykori egyetemére, majd San Diegóban, a University of Californián tanított.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ