TÉBA – másodszor siker
A szerződés aláírásakor Gárdos Csaba, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese elmondta: mintegy 2 millió állampolgárt érint a családtámogatási rendszer, amely a jogosító személy, azaz a születő gyermek nyilvántartásán alapul. A rendszernek voltaképpen az ő társadalmi életpályáját kell nyomon követni a születéstől a jogosultság megszűntéig. A rendszernek képesnek kell lennie arra, hogy integrált módon biztosítsa a költségvetésből származó családtámogatások befogadását, elbírálását és finanszírozását, a családtámogatások és a normatív támogatások ellenőrzését, valamint a migráns munkavállalók ügyeinek intézését. A központosított adatbázisok proaktív ellenőrzést, valamint korszerű ügyfél-tájékoztatást is biztosítanak majd. Az új adatbázis létrehozásához felhasználják az APEH és OEP rendszereiben tárolt adatokat.
Kratochwill Péter, a PMISZK elnöke hozzászólásában hangsúlyozta: projektgazdaként az lesz az elsődleges feladata, hogy a fejlesztéseket felügyelje, illetve biztosítsa azt, hogy az EU által előírt szabályok szerint épüljön fel a rendszer.



A bejövő számlák, szállítólevelek hatékony feldolgozása, rendszerezett kezelése, ellenőrzése minden szervezet számára nélkülözhetetlen, csak úgy, mint a számlafeldolgozás költségeinek minimalizálása. Szakértői cikkünkben ezúttal az automatizált számlafeldolgozás előnyeit mutatjuk be.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.