Testünk a mátrixban
A biometria szó két fajta, meglehetősen különböző tudományágat jelöl. A régebbi jelentés biológiai közösségek (például erdők) kvantitatív adatainak gyűjtésével és szintézisével foglalkozik. (Ezt a szó görög eredetijéből is lehet sejteni, hiszen a bios (élet) és metron (mérés) szavakból áll össze. )A biológiával kapcsolatos tudományágakban a biometriát már generációk óta használják, és egyfajta biológiai statisztikaként tekintenek rá.
Napjainkban egy egész más fogalmat értenek legtöbbször biometria alatt személyek egyedi - fizikai, vagy viselkedésbeli -tulajdonságain alapuló azonosítását értik. A fizikai tulajdonságok vizsgálata sokkal inkább mérhető, a viselkedés vizsgálatát egy újabb tudományággal, a behaviometriával szokták leírni, vizsgálni, de ez cikkünk témáján már túlmutat. Legáltalánosabb tehát a fiziológiai karakterisztikák használata, mint például arc-, hang, vagy kézfelismerés, ujjlenyomat-, vagy íriszvizsgálat, vagy éppen a DNS azonosítása.
A biometria lényege, hogy egy input mintát egy sablonhoz hasonlítva azonosítsanak, ezzel pedig bizonyos karakterisztikák alapján személyeket egyértelműen azonosít. A standard azonosító rendszerek legtöbbször több bemenetet használnak egyszerre a biztonságos azonosítás érdekében, ami jelentheti a minta több karakterisztikájának felhasználását, illetve több minta egyidejű használatát (például ujjlenyomat- és retinavizsgálat, illetve jelszó használata egyszerre).

A biometriai technológiákat sok szempont lehet értékelni, alkalmazástól függ, hogy mely szempontok fontosabbak, melyek pedig kevésbé. Talán legfontosabb az univerzalitás, hiszen célszerű, ha minden ember rendelkezik az adott tulajdonsággal. Az egyediség is rendkívül fontos, hiszen az egyes mintákat (így a személyeket) egyértelműen meg kell különböztetni egymástól.
A minták maradandósága is szempont, mely alatt azt értjük, hogy a korral mennyire változik meg a személy adott karakterisztikája. A begyűjthetőség is fontos, nyilván minél nehezebb a megfelelő mintákhoz hozzájutni, annál kisebb a technológia hatékonysága. A módszerek társadalmi teljesítménye és megkerülhetősége is fontos szempont, hiszen könnyen kijátszható, vagy megbízhatatlan rendszerbe nem érdemes komoly összegeket ölni. Érdemes még megemlíteni a társadalmi elfogadottságot, mint szempontot, hiszen a civil ellenállás a legjobb módszereket is használhatatlanná teheti.
Igazolványok és az ellentábor - a cikk folytatása>




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.