Több gyárát leállítja az Elcoteq
Tíz százalékkal erősödött a finn Elcoteq SE papírjainak árfolyama a helsinki tőzsde csütörtöki kereskedésében azt követően, hogy a cég bejelentette, több gyárát bezárja Romániában. Oroszországban és az Egyesült Államokban, és alkalmazottainak negyedét, 5 ezer főt küld el a csökkenő kereslet miatt. A lépéstől 100 millió eurót remélnek megtakarítani. Mikko Puolakka, az Elcoteq pénzügyi igazgatója a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a gyárbezárások nem érintik a vállalat árbevételét, mivel ezekbrn a gyárakban kevés termelés folyt.
A gyárak bezárására amiatt van szükség, mivel a fogyasztók a gazdasági válság következtében ritkábban cserélik le mobiltelefonjaikat. A Nokia, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója kétszer is csökkentette előrejelzését az utolsó negyedévben, míg a Citigroup elemzői szerint az idei évben 13 százalékkal eshetnek a mobiltelefon-eladások, ami 2001 óta az első piaci visszaesés lehet.
Itthon 250 főt küldenek el
Az Elcoteq ugyanakkor folytatja termelését Magyarországon, Mexikóban, Brazíliában, Észtországban, Kínában és Indiában. Krippl Zoltán, a hazai leánycég szóvivője a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott: a cég Magyarországon jelenleg 5400 főnek ad munkát, a fele kölcsönzött munkaerő. A mostani átszervezés keretében a cég állandó alkalmazottaiból 250 főt küldenek el, és várhatóan kisebb lesz a munkaerő-közvetítőktől bérelt létszám.
Pár napja jelentette be a Perlos is, hogy beszünteti a mobiltelefonok alkatrészeinek gyártását Komáromban; a június végéig leálló gyárból 500 alkalmazottat küldenek el. A Motorola, a második legnagyobb amerikai mobiltelefon-gyártó pedig szerdán jelentette be, hogy további 4 ezer munkahelyet szüntet meg.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



13 hozzászólás
Hír Tv minden órás hireiből megtudhatuk, hogy 250 elcoteq-es dolgozó + 900 kölcsön munkaerőt küld el a cég
Nem igaz az hogy csak 250 főt küld el az elcoteq +900 kölcsönzött mert már több ezer embert elküldött és köztük elcoteqeseket is és több mint 250 főt és köztük 8-10 éves dolgozókat.Csak az a baj hogy nem azokat küldik el akiket kellene (értem itt:irodisták , meg a sok léhütő fönök, aki semmit nem csinál egész nap),hanem aki dolgozik, ők meg csak fölveszik a 100 ezres fizetéseket és semmit nem dolgoznak őket kellene először kiselejtezni mert lennének bőven.Miért nem néz már valaki utánna hogy mi folyik az elcoteqnél.Annyi léhütő aki csak a pénzért jár mert dolgozni lusta mind,Nekem ez a véleményem.
Krippl úrnak azt sem kell elhinni, amit kérdez! Miután sok éve az Elco-ban húzom az igát, volt alkalmam megismerni a "vezérkar" hozzáállását! Csak a héten legalább 1000 embert raktak ki, és még nincs vége....
látod milyen sötét vagy! hát nem csodálom,hogy elküldtek! Az ilyen agyilag visszamaradottak miatt tart itt a cég ahol tart!
Az Elcoteq már nem Nokia beszállító, ezt jobb, ha az újságíró is tudja.
bár nekem sem a kedvencem az elcoteq,de ha mindenki utálja miért menne vissza?mert nincs más?hát ez az.én csak reménykedem, hogy vissza vesznek.2009 jan 23 -án küldtek el.
Az elc...q cég azóta rosszul fizető szar cég,mióta Magyar felső-közép vezetés van. a Finnek normálisak voltak az emberekkel,és még jól lehetett keresni 2000-2003. a kripli egy szarházi bérenc
Sziasztok mindenki Igen vannak gondok a cégnél.Sőt meglátásom szerint egyre nagyobbak.Sok mindenkivel egyet értek aki azt mondja nem azokat rúgták ki akiket kelet volna(gondolok azokra akik elcósok)és már nem igazán akartak dolgozni.Sok olyan operátort kelet elbocsájtanom aki kölcsönzős,hogy legyen hely az elcós dolgozóknak.Pedig szerintem azok az emberek sokkal jobban dolgoztak.Itt az elcoteq morálja és politikája a hibás.Ha ezen tudnának változtatni akkor egy élhető munkahely lehetne.A baj csak az,hogy nem is akarnak változtatni.Amíg a felső vezetés nem hajlandó erre nem lesz rend!!!
elkültek szabadságra az okosok.aztán 03.10 én kiraktak pedg 1 hétel előtte beszéltem a fő okossal. hazudnak össze vissza talán ideje lenne az állitolagos fönököket is az utcára DOBNI!!!!!!!!!vagy pécsen megkell szüntetni mostmár végre ezt a szar gyárat.ugyis csak a seggnyalok maradtak meg.be kell zárni és elhuzni vissza a fin nyomorba,nem pedig itt élösködni a magyar tisztességes családokon.ha már a normális melos nem maradhat a léhütökért kár üzemeltetni,szégyelje magát az elcoteq ősszes vezetője van mért!!!!!!!!!!!!!!
boby! talán te még ott nyalod vmelyi fönök seggét?? gratula te senki te mersz ilyet irni? szégyeld el magad és huzd be füled farkad.aki jól dolgozott ma már az utcán van csak az egyéb droid van már, de bezár a bazár aztán te is csak egy csöves szar leszel.megtudod akkor hogy a volt fönököd egy senkinek nézett. föntröl jön 1 ukáz 20 embert rugjatok ki és neked sanyi komám.mert van aki ki adja de csak egyszer valaki őt is kifogja RUGNI!!!!mi megvárjuk és pezsgöt bontunk azon nyomba.erről ennyit.
amíg a dolgozó kisemberek ellentétes őssz hangba vannak egymással,akkor mit várnak a"nagyoktól" (összefogás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)
Én egy pécsi részlegen vagyok az elco-nál.3 müszak 12 orában,havi 70-80 ezerért,és kötelezö szombati tulorákkal:S,sok munkatársammal eggyütt.Kérdezem hogy nem röhejes egy kicsit,hogy ennyivel kiszurják a dolgozó ember szemét itt MO-on? Hiába itt mindent megtehetnek ,amig ezek a szemét-korrupt majmok vannak odafent.Szeretek itt élni!!!!!!!!!!!
Csak most bukkantam erre az oldalra, ezért csak most reagálok a 7. hozzászóláshoz... Drága barátom! Ennyire nem lehetsz beszari, hogy a saját nevedben nem mersz írni, és az enyémben teszed?! Csak a tisztánlátás kedvéért, egyáltalán nem fedi a valóságot egyetlen megjegyzésed sem! Mielőtt azzal vádolnál, hogy benyaltam nekik, csak annyit, hogy szeptemberben fegyelmivel bocsátottak el. Ennek ellenére Zolit szarházi bérencnek titulálni, enyhén szólva is tájékozatlanságra vall, vagy egyszerüen csak aljasságra.