Több postafiókkal az adathalászok ellen

2011. április 13., 08:43
Az adathalászok igazán azon felhasználóknál tudják elérni a céljaikat, akik különösen sokat leveleznek, interneteznek.

Több amerikai (Buffalo, Brock, Ball State, Texas) egyetem közös kutatást végzett internetezők körében. A kutatók elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy az adathalászat miként veszélyezteti a felhasználókat, és melyek a leginkább kiszolgáltatott csoportok az ilyen jellegű támadásokkal szemben.

Az egyetemi kutatások legfontosabb megállapítása az volt, hogy az adathalászok a legnagyobb eséllyel azon felhasználóktól tudnak adatokat szerezni, akik gyakran interneteznek és leveleznek valamint sok kapcsolattal rendelkeznek a Világhálón. Ennek elsősorban az az oka, hogy ők minden egyes nap nagyszámú elektronikus levelet kapnak, és a postafiókjukba érkező leveleiket - többek között időhiány miatt - nem veszik olyan alaposan szemügyre, mint azok, akiknek kevesebb üzenettel kell megbirkózniuk. Emiatt kisebb valószínűséggel figyelnek fel azokra a jelekre, amelyek arról árulkodhatnak, hogy adathalászok célkeresztjébe kerültek. Esetenként olyan e-mailek is megtéveszthetik őket, melyek különféle eseményekkel, katasztrófákkal, banki szolgáltatásokkal, ingyenes jegyszerzési lehetőségekkel kapcsolatosak. Vagyis a támadók ez esetben is emberi tényezőket igyekeznek a saját javukra fordítani, és a kíváncsiság valamint a figyelmetlenség kihasználásával próbálnak adatokhoz hozzáférést szerezni.

A kutatók néhány védelmi javaslatot is tettek. Ezek közül természetesen az első és legkézenfekvőbb a spamszűrők használata. A tanulmányuk szerint ezek az alkalmazások sokat segíthetnek az ártalmas vagy haszontalan küldemények kiválogatásában. Az antispam szoftverek mellett olyan javaslattal is előálltak, melynek lényege, hogy érdemes több postafiókot fenntartani. Ezzel elkülöníthetők a fontos és a kevésbé fontos küldemények, illetve azok a levelek, amelyek érzékeny adatokat tartalmazhatnak. Ha például valaki az egyik e-mail címéről regisztrál egy pénzügyi vagy kereskedelmi szolgáltatásra, de azoktól egy másik postafiókjába kap üzenetet, akkor joggal gyanakodhatja, hogy ez utóbbi e-mailek hamisított küldemények. Ráadásul a szeparált üzenetek kevesebb száma a kutatók szerint azt is eredményezheti, hogy a felhasználók alaposabban szemügyre veszik a leveleiket.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó