Tovább javul a hazai DVB-T helyzet
Keddi sajtótájékoztatóján beszámolt az utóbbi egy év fejleményeiről és a digitális átállás eredményeiről a hazai DVB-T hálózatot üzemeltető Antenna Hungária Kft. Jean Francois Fenech kiemelte, jelentősen, 67 százalékkal nőtt decemberben a DVB-T vételre alkalmas eszközök eladása itthon (a GfK Hungária Kft. adatai alapján), ami túlmutat a karácsonyi vásárlási láz mértékén. December végére a háztartások 4,4 százaléka rendelkezett valamilyen DVB-T vételre alkalmas eszközzel, és a cég úgy ítéli meg, hogy egészen jól halad az ország a digitális átállás kezdetben igen rögös útján. (Az azóta orvosolt helyzetről részletesen itt olvashatnak.)
Ebben több tényező is szerepet játszik, ezek között nem elhanyagolható, hogy felére csökkent a DVB-T vevőeszközök ára - legalábbis ami az MPEG-4-es DVB-T vevővel integrált nagyképernyős (LCD és plazma) televíziókat és set top boxokat illeti. (Ez az árcsökkenés természetesen nem tapasztalható a számítógépes eszközök, azaz tévétunerek terén, amelyek eddig is olcsón hozzáférhetők voltak.) Az eladott tévék 75 százaléka tartalmaz ma már hazai viszonylatban használható DVB-T vevőt, 2009 elején még csupán 5 százalékuk volt ilyen.
Lényeges szerep tulajdonítható a lefedettség növekedésének is. 2009 decemberétől az ország területének 88 százalékán fogható DVB-T, azaz legalább akkora területen elérhető, mint a hagyományos, analóg földfelszíni adás. Előbbre jutottunk a DVB-T hálózat kihasználtságát illetően is, a földfelszíni technológiát használó tévézők közel 15 százaléka már a digitális tévét használja. E tekintetben Magyarország most már az eddig vezető Franciaországot is megelőzte, vagyis valóban elmondható, hogy több tekintetben is Európa élvonalába léptünk ezen a téren.
Nagyon jól halad az átállás, ami örvendetes, hiszen az egész ország egy jobb, gazdaságosabb technológiára vált, ez ráadásul a nézőknek nem kerül többe az alkalmas eszközök beszerzésénél, amit hitellel szinte bárki könnyen megoldhat. Ha valaki a váltás mellet dönt és eddig havidíjas tévé előfizetéssel rendelkezett, az már az első hónaptól nyer az ügyön, 2-4000 forintot takarítva meg egy 735 forintos törlesztőrészlet révén. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a gazdasági válság miatt egy nagyon széles réteg keresi az eddigieknél is költségkímélőbb megoldásokat, sokan fognak ily módon megszabadulni a tévé előfizetés anyagi terhétől.
Akadnak még olyan lassító tényezők, mint hogy a legnépszerűbb csatornákat - legtöbben a ViaSat 3-at - hiányolják a nézők az ingyenes palettáról, a kódolt, prémium tartalmak köre pedig egyelőre igen szűk (csak az ATV és HírTV elérhető Terra+ a rendszerben) és speciális. Képminőségben további előrelépésre van mód azzal, hogy a műsorcsatornák kicsit többet áldoznak a sávszélesség oltárán, illetve a HD minőségben fogható adók több valódi HD tartalmat kellene, hogy biztosítsanak. Ezen sokat lendíthet a közelgő Téli Olimpia és az ez évi Futball VB, amit az állami csatornákon HD-ban remélhet majd figyelni a közönség. Lényeges, hogy már most is ingyenesen érhető el az új generációs HD tévékhez minőségben mérhető tartalom és az átállási időszak végére - 2011 év végéig - ezek a tartalom-gyermekbetegségek bizonyosan orvoslásra kerülnek és a fizetős tartalmak köre is kibővül a legkeresettebb műsorcsatornákkal.
Ha ezek a feltételek beteljesülnek - és be fognak teljesülni --, akkor nem tízezer, de több százezer, sőt millió előfizető gondolhatja úgy, hogy nincs szüksége 50-100 adóra pénzért, elég 2 tucat ingyenes és néhány fizetős csatorna ahhoz, hogy bármit megnézhessen, ami igazán érdekli. Ez a pénz igen hiányozni fog a kábeltévés társaságoknak, amint az átállók száma növekszik, és alaposan átrajzolja a hazai üzleti térképet. Lehet szürke üzleti praktikákkal lassítani, lehet sajnálni vagy örülni neki, de könnyen lehet, hogy a tévézés már soha nem lesz olyan sokszereplős üzlet itthon, mint amilyen jelenleg.
Sikeresnek bizonyult az Antenna Hungária decemberi akciója is, amelynek során ingyenes ATV- és HírTV-előfizetést kaptak a MinDigTV matricás dekóderek vásárlói. Az akció keretein belül ugyanahhoz a Terra+ dekóderkártyához jutottak a vásárlók, ami akción kívül 6 ezer forintért vásárolható meg. Hogy milyen mértékben köszönhető ennek, az nem ismert, mindenesetre decemberben mintegy 90 százalékkal nőtt a set top box értékesítés, megelőzve a DVB-T kompatibilis HDTV-k értékesítési ütemét.
Dekóder hitelből?
Az átállás egyik kerékkötője lehet, hogy sokak számára anyagi nehézséget jelent egy MinDig TV kompatibilis dekóder megvásárlása. A Credigen Bankkal született megállapodás keretében a BestByte üzletekben 16,42 százalékos THM-el vásárolhatók forint alapú hitelre MinDig TV eszközök. Ebben a konstrukcióban a minibálbér 1 százalékához kötött törlesztőrészlettel (735 Ft) és 5 éves futamidővel számolhatnak vásárlók. Ez lehetővé teszi, hogy a szerény anyagi lehetőségekkel rendelkezők is felkészüljenek a digitális átállásra. A lakosság tájékoztatása érdekében nem csak szóróanyagok készültek, de a köztelevízióban is láthatunk majd figyelemfelkeltő és tájékoztató reklámspotokat.
Az AH az átállás lezajlását követő félév végéig kötelezett arra, hogy a minimálbér 1 százalékát el nem érő törlesztőrészlettel igénybe vehető hitelt kínáljon partnerein keresztül. Az átállás lezajlása után ez a hitelkonstrukció indíttatását veszíti, a folyó hitelek kifutása pedig várhatóan még az euróra történő átállást megelőzően bekövetkezik.
Nem csak a kis keresetű, de a valamivel fizetőképesebb rétegek számára is létezik hitellehetőség. Tegnaptól a MediaMarkt üzleteiben, az országban 17 helyen hitelakció indult a téli olimpia kapcsán. Ennek keretében 0 százalékos THM-értékkel vásárolható meg a Technisat HDT4-dekóder, önerő nélkül is. Az 5 hónapos futamidő alatt a havi törlesztőrészlet 6000 Ft.
4-6-szorosára nő a budapesti DVB-T jelerősség
Az Antenna Hungária tegnapi sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy az elmúlt hónapokban tárgyalásokat folytatott a Magyar Honvédséggel és már megegyezés is született. Ennek eredményeként az érvényben lévő budapesti adóteljesítmény korlátozást részben megszüntették, vagyis jelentősen nő a Széchenyi hegyen lévő adó teljesítménye, a jelenlegi (ERP) 6,3-10 kW-ról 40 kW-ra, ami 4-6-szoros növekedést jelent. Itt nem áll meg a folyamat, a következő években további tárgyalásokat folytat az AH, hogy az EU normák szerint megengedett 100 kW-ig emelhesse az adóteljesítményt.
További tervek
Ez év első felében gyarapodik majd az elérhető csatornák száma, azt még nem tudni, hogy ez ingyenesen vagy Terra+ kártyával lesz-e fogható. Sokakat elcsábíthat az is, hogy a téli olimpiát és a futball VB-t is HD-minőségben nézhetik majd azok, akik DVB-T-n tévéznek. Az első 3D-adás is a futball VB alkalmával várható világszerte, és ebbe a programba az Antenna Hungária is próbál bekapcsolódni.
Jelenleg 14 állomás működik. 2012 végéig 25 milliárd forint lesz a teljes ráfordítás, részletesebb adatokkal nem szolgált a cég. 4 új telephellyel 95 százalékra nő majd a lefedettség 2010 végéig. Sopronban, Békéscsabán, Baján, Esztergomban és Gyulán is használhatjuk majd DVB-T készülékeinket.
Az AH szerint idén folytatódik az eszközök árcsökkenése, 2010 végére már 10 ezer forint alatti árú set top box készülékeket jósol a cég, jelenleg HD-vételre is alkalmas eszközök alsó ára 20 ezer forint körül van.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.