Továbbra is kitart az Apple-klónokat gyártó Psystar

2009. december 21., 09:52
A cég nem telepítheti előre a Mac OS X-et az értékesítésre váró számítógépekre, ám továbbra is forgalmaz egy eszközt, amellyel a végfelhasználók saját maguk is megoldhatják a Snow Leopard telepítését.

A Dow Jones Newswire csütörtökön arról tájékoztatott, hogy az Apple-klónok értékesítéséről elhíresült Psystar leállította weboldalát, és egyúttal be is fejezte működését, azt követően, hogy William Alsup, az USA kerületi bíróságának egyik bírája kedden az Apple javára döntött, és megtiltotta a Psystarnak, hogy Mac OS X-el telepített számítógépeket értékesítsen. C.A.D. Camara, a vállalat ügyvédje szerint bár a website valóban nem volt elérhető (most már újra online), ez nem jelenti azt, hogy a Psystar leállt volna. Camara egy 2008 augusztusában, a miami szövetségi bíróságon indított perben képviseli a céget, amelyben versenyjogi szabályok megszegésével vádolták meg az Apple-t.

A Dow Jones Newswire cikke Eugene Action ügyvédet idézi, aki a Psystar képviselője volt egy másik, szintén 2008-ban indított perben, amelyben az Apple próbált visszavágni az érdekes ötlettel előállt cégnek. Az idézet szerint az ügyvéd azt mondta, a Psystar végleg leáll, ám Camara erre úgy reagált, kollégáját rosszul idézték, és ügyfelének esze ágában sincs végérvényesen befejezni működését, de nem árulta el, mit tervez a cég.

William Alsup keddi ítéletében kimondta, a Psystarnak a lehető leggyorsabban meg kell kezdenie az Apple-klónok értékesítésének felszámolását, végső határidőként pedig december 31-et szabta meg. A hónap elején a vállalat már leállította a Snow Leopard-alapú rendszerek eladását, ám továbbra is 50 dollárért kínálja Rebel EFI szoftverét, amellyel a végfelhasználók maguk telepíthetik és futtathatják tetszőleges PC-n a Snow Leopardot. A lépéssel a Psystar levette a felelősséget a saját válláról, hiszen a döntés lehetőségét a végfelhasználók kezébe adta.

A cég weboldala azóta újra elérhető, az ügy kapcsán pedig további jogi vitákat kell megoldani, mondta Camara.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ