Új brand az OpenOffice szakadár fejlesztőitől
Az Oracle és a cég által nemrégiben felvásárolt Sun indította nyílt forráskódú projekteket - mint az OpenOffice.org, vagy az ingyenes adatbázis alkalmazás, a MySQL - fejlesztő szakemberek között hónapok óta feszült a viszony. Annak ellenére, hogy a gyártó képviselői a Sun akvizícióját követően több alkalommal is elkötelezték magukat a további fejlesztések mellett, és két frissített verziót is kibocsátottak, a nyílt forráskódú rendszert gondozó közösség tagjainak egy része úgy érzi, „a cég inkább a probléma, mint a megoldás részeként tekint" rájuk - jelentette ki Charles H. Schulz, a közösség felügyelőbizottságának tagja.
Schulz szerint a LibreOffice nem annyira egy új „vadhajtása" az OpenOffice.org mozgalomnak, mint inkább az eredeti projekt méltó folytatása. A szakember hozzátette: annak ellenére, hogy nem választották automatikusan a tagok közét, természetesen az Oracle alapítványi részvételét is szívesen fogadják, ha úgy adódik.
Schulz elmondta: a The Document Foundation megkereste a céget azzal kapcsolatban, hogy használhatják-e az OpenOffice nevet - amennyiben nemleges választ kapnak, továbbra is az új márkanév alatt forgalmazzák majd a terméket.
Az Oracle egyelőre nem reagált a LibreOffice bejelentésének hírére. A rendszer a The Document Foundation weboldalán keresztül, szabadon letölthető.
Egyébként a hírnek hazai vonatkozása is van: ahogy arról az openoffice.hu ír, az alapítvány tagjai közül 16-an, 2010. szeptember 2-án, az OpenOffice.org konferencián, Budapesten fogadták el az alapítvány irányelveit és választották meg a Steering Commitee tagjait. Az itt látható kép is ekkor készült.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



2 hozzászólás
Helyesen: fejlesztéseiben részt vevő szakemberek
"A szakember hozzátette: annak ellenére, hogy nem választották automatikusan a tagok közét, természetesen az Oracle alapítványi részvételét is szívesen fogadják, ha úgy adódik." A tagok közének ehhez mi köze? :D No, de nem akarok közönyös lenni, de ez jól meg van "aszondva" :)