Új elnök irányítja a magyar Samsungot
A Samsung korábbi elnöke, Dae Hyun Kim két és fél évig állt a cég élén, ez idő alatt a vállalat megduplázta árbevételét. A leköszönő elnök ezentúl a Samsung Visual Display üzletágának európai értékesítését és marketing tevékenységét irányítja.

Az új magyarországi vezető, Dr. Facskó István (képünkön) 20 évvel ezelőtt csatlakozott a vállalat hazai csapatához. Pályafutása során többek között Jászfényszarun a televíziógyár operatív irányításáért felelt, az utóbbi időszakban pedig alelnökként a vállalat értékesítési- és marketingtevékenységében játszott fontos szerepet. A szakember kinevezésének hátterében a vállalat közleménye szerint a "Samsung kiváló üzleti eredményei is közre játszottak, hiszen a vállalat 2011-ben tovább erősítette piacvezető pozícióját elsősorban a telefonok – különösen az okostelefonok –, a televíziók, a monitorok és a háztartási gépek területén".
A Samsung Electronics Magyar Zrt. forgalma 2011-ben elérte a 340 millió dollárt. Különösen sikeres volt az okostelefonok piacán, ahol a kártyafüggetlen készülékek között első helyet szerzett. Emellett a legújabb generációs okos TV-k piacát is meghódította, hiszen tavaly eladott készülékeinek 30 százaléka már Smart TV volt.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.