Új díjak és pályázatok a 2010-es ITBN-en
A 2010-es konferencia újdonságai közé tartozik az ITBN Security Award 2010 díj meghirdetése, amelyet szakmai zsűri bevonásával, három kategóriában hirdetnek meg a szervezők. A neves szakemberekből álló zsűri 2010 kiemelkedő IT biztonsági teljesítményeit a "Legjobb gyártói/szolgáltatói innováció" és a "Legjobb IT biztonsági referencia projekt" kategóriákban díjazza. Továbbá még az esemény előtt lehetőség lesz szavazni a 2010-es év IT biztonsági véleményformálójára is, amelyet viszont már a közönség ítél majd oda.
Idei újdonság az a pályázati lehetőség is, amelyet független jelentkezők adhatnak be. A pályázat célja, hogy ösztönözze az olyan független vagy függetlenül megnyilvánulni képes szakembereket, akiknek van érdekes szakmai véleményformáló, esetleg kutatásfejlesztéssel kapcsolatos mondanivalója, és akik mindezt cégektől, konkrét termékektől függetlenül szeretnék prezentálni.
Az idén immár kétnaposra tervezett ITBN konferenciát hatodszor rendezik meg, amely a hazai informatikai biztonságban érintett szereplőket fogja össze. Az ITBN szervezői több mint 1200 IT biztonsági szakembert és közel 70 támogató biztonsági céget várnak a továbbra is ingyenesen látogatható konferenciára és kiállításra.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.