Új kereskedelmi igazgató az Euro One-nál

2009. június 10., 15:18
Júniustól Fóris Zoltán személyében új kereskedelmi igazgató koordinálja az Euro One Számítástechnikai Zrt. értékesítési tevékenységét.

A Bravogroup csoporthoz tartozó Euro One június elején kiadott közleménye szerint a cég árbevételén nem, de üzleti eredményén jelentősen javított az elmúlt pénzügyi évben: 2007-hez hasonlóan tavaly is 6,5 milliárd forintos árbevételt produkált, miközben üzleti eredménye a háromszorosára emelkedett. A rendszerintegrációval foglalkozó Euro One portfolióján belül tovább nőtt a nagy hozzáadott értékű tevékenységek aránya, míg a kis árrésű "dobozkereskedelem" súlya csökkent, így a cég tőkehatékonysága is jelentősen javult.

A fizikus és közgazdász végzettségű Fóris Zoltán (képünkön) korábban az Omega Consulting Kft. ügyvezetői posztját, azelőtt pedig az IBM Magyarországi Kft. szoftverértékesítési igazgatói munkakörét töltötte be. Az Euro One újonnan kinevezett kereskedelmi igazgatója a cég pénzügyi eredményeivel kapcsolatban elmondta: a vállalat tavaly indított új hálózatintegrációs üzletága is jelentősen javította az eredményeket. Az Euro One már több nagyvállalatnak nyújt informatikai biztonsági megoldásokat, és - mivel ezeket a beruházásokat jellemzően nem érinti a válság - ennek az üzletágnak a további növekedésére lehet számítani.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ