Új lendületet kapott az Avast
Az ingyenes vírusvédelmi alkalmazásáról elhíresült Avast egy jelentős befektető figyelmét keltette fel. A Summit Partners cég ugyanis 100 millió dollárral szállt be az antivírus üzletbe. Ez az összeg minden bizonnyal mind a szoftverek, mind az Avast további fejlődésére jótékony hatással lesz.
A Summit Partners elsődleges célja, hogy az Avast az üzleti felhasználók körében az eddigieknél nagyobb népszerűségre tegyen szert, és a biztonsági cég világszerte újabb központokat, irodákat nyisson. Azaz egy jelentős piaci terjeszkedést helyezett kilátásba. Az Avast jelenleg egy komolyabb központtal rendelkezik Prágában. Ez a vállalat főhadiszállása, ahol az antivírus alkalmazások fejlesztése is történik.
A befektetéssel összefüggő egyik legfontosabb információ, hogy az ingyenes megoldások továbbra is elérhetők maradnak. Azonban a Summit Partners azt szeretné, ha az ingyenes szoftvereket biztosító üzleti modellbe nemcsak az egyéni felhasználók tartoznának bele, hanem a vállalatok, szervezetek is. Vagyis az elmúlt évek meglehetősen sikeres üzleti modelljének kiterjesztésére is lehet számítani.
Az Avast 2004-ben tette elérhetővé az otthoni felhasználók számára az ingyenes víruskeresőjét, amelyet azóta is folyamatosan fejleszt. Ez a fajta szoftvernépszerűsítési technika korántsem ismeretlen az antivírusok világában. A cég egyik legnagyobb riválisának számító AVG is hasonló elvek mentén tevékenykedik. A cél, hogy az ingyenesen kínált, alap vírusvédelmi szolgáltatásokat biztosító szoftverek felhasználói idővel megvásárolják azokat az alkalmazásokat, amelyek több funkció megvalósítására alkalmasak. Az Avast a szabadon letölthető víruskeresőjével egy 100 milliós felhasználói tábort alakított ki, azonban a cég azt nem kívánta elárulni, hogy e felhasználók közül hányan tértek át a fizetős szoftververziókra.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ingyenes alkalmazásokat kínáló üzleti modelleken kívül a kisebb biztonsági cégeknek sokszor nincs is más esélyük arra, hogy a piac nagy szereplői mellett komolyan labdába rúgjanak. Ugyanakkor nyilvánvalóan mindez csak akkor lehet működőképes, ha a cégeknek, köztük az Avastnak is, sikerül elmagyarázniuk a felhasználóknak, hogy miért is jó az, ha a több szolgáltatással rendelkező, fizetős verziókra váltanak. Szakértők szerint ez a kis- és közepes méretű vállalatok esetében valamivel könnyebb feladatnak bizonyulhat majd a jövőben.



5 hozzászólás
Gratulálok az Avastnak, csak így tovább a világcég irányzatnak. Én is ezt használom és az új fejlesztéseknek megfelelően, kitűnőek az eredmények.
Én is Avast-ot használtam free-t, amíg nem kaptam egy rootkitet, és az széjje szedte a gépemet, azóta nem használom. Különben tökéletes volt.
Én NOD32 tőt használok meg vagyok vele elégedve.Az avastal csak a gondom volt úgy h jött a NOD32 évek óta ez a van a gépemen.
most én is ESET-et használok.
Én azt tapasztaltam, hogy MINDEN antivírus/internet security mellé fel kell tenni a malwarebytes-ot és esetleg a hitman pro-t, nem kivétel ez alól az Avast sem, viszont így már elég jó védelmet kapunk. Akkor mi a különbség az Avast és a többi között? -kicsi a rendszerterhelés -egyszerű használat -64biten is tökéletesen működő sandbox