Újabb Apple-Samsung összecsapás Németországban

2011. november 30., 14:38
A kaliforniaiak a koreai gyártó módosított táblagépét is szeretnék kitiltatni a német piacról. A Samsung kész bíróság előtt bebizonyítani, hogy a Galaxy Tab 10.1 N egyáltalán nem hasonlít az Apple iPadjére.
Samsung Galaxy Tab 10.1 N

Az Apple szeretné betiltatni legnagyobb versenytársa, a Samsung átalakított táblagépe, a Galaxy Ttab 10.1 N forgalmazását Németországban. A koreai gyártó azután dobta piacra ezt a speciálisan a helyi piacra szánt típust, miután idén szeptemberben a düsseldorfi kerületi bíróság versenytársa korábbi beadványa nyomán megtiltotta az eszköz eredeti változatának behozatalát. Az illetékes törvényszék december 22-én tart meghallgatást az ügyben.

A Samsung, hogy kicselezze a tiltó határozatot, megváltoztatta a Galaxy Tab 10.1N előlapját és frontoldali hangszóróit. A cég bízik abban, hogy a bíróság előtt is bizonyítani tudja, hogy az eszköz nagyban különbözik az Apple termékétől - írta közleményében a vállalat szóvivője.

A Samsung kész minden törvényes eszközzel, köztük jogi lépésekkel is élni annak érdekében, hogy a táblagép továbbra is kapható legyen Németországban.

Az Apple azután nyújtotta be újabb indítványát az illetékes németországi szervekhez, miután csatát vesztett Ausztráliában: az ottani szövetségi bíróság ugyanis a közelmúltban megváltoztatta a korábbi, a Samsung Galaxy Tab 10.1 importtilalmáról szóló határozatot.

A Samsung jelenleg az Apple egyetlen igazán versenyképes kihívója a tablet-szegmensben. Az Android operációs rendszerrel felszerelt eszközöket gyártó cég a Canalys adatai szerint a harmadik negyedévben 1,6 millió táblagépet adott el.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ