Újabb informatikai cég a BÉT-en

2009. október 27., 12:40
Egy 20 évvel ezelőtt betéti társaságként indult, máig magyar tulajdonú szoftvervállalkozás, a Kulcs-Soft részvényeivel gazdagodik a Budapesti Értéktőzsdén elérhető informatikai részvények köre.

A pénzügyi válság ellenére a Magyar Telekom, a Freesoft, a Synergon és az Externet után újabb IT-papírokkal kereskedhetnek a befektetők a magyar tőzsdén, várhatóan már október 30-tól, vagyis e hét péntektől. Ekkortól találhatjuk meg a  BÉT-en elérhető részvények (azon belül is a "B" kategóriás papírok) között a szoftverfejlesztéssel foglalkozó magyar tulajdonú, 20 évvel ezelőtt létesült vállalkozás, a Kulcs-Soft papírjait.

A vállalkozás a börze honlapján közzétett tájékoztatója szerint összesen 6 millió darab 10 forint névértékű részvény bevezetését kérte.

Kulcsár Tibor, a Kulcs-Soft Nyrt. elnök-vezérigazgatójaA 60 millió forint jegyzett és 128 millió forint saját tőkéjű, 60 főt foglalkoztató Kulcs-Soft Nyrt. 99,75 százalékban az alapító Kulcsár Tibor elnök-vezérigazgató (képünkön) tulajdona, a fennmaradó rész pedig két másik magyar magánszemély kezében van.

Kisszobából a tőzsdére

Kulcsár Tibor 1989. december 22-én alapította a Kulcs-Soft Számítástechnikai Bt.-t, 50 ezer forint alaptőkével. A cég első székhelye az alapító szüleinek újpesti lakásának 6 négyzetméteres kisszobája volt.

A Kulcs-Soft befektetői tájékoztatója szerint a vállalat nettó árbevétele 2008-ban 608 millió forint volt, amely 60 millió forinttal több az előző évinél. A részvénytársaság nettó árbevétele az idei év első felében 370 millió forint, a nettó nyereség 28 millió forint volt. A nyereség a tavalyi év egészében 18 millió, ami 9 millió forinttal haladta meg a korábbi esztendő eredményét.

A társaság 2009. október 19-én, múlt héten hétfőn kérelmezte törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetését.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ