Újra kell gondolni az USA szerzői jogi törvényeit

2010. január 13., 15:10
A World’s Fair Use Day-en felszólaló alkotók úgy vélik, az amerikai szerzői jogi törvények mára idejétmúlttá váltak; szerintük a kortárs művészek szempontjait mérlegelve, újra kellene gondolni a hatályos törvényi szabályozást.

Nina Parley, a Sita Sings the Blues című film rendezője szerint tarthatatlan, hogy a saját alkotásaikban jogvédett tartalmakat is felhasználó művészeknek nagy összegű bírságokkal, sőt, esetenként többéves börtönbüntetéssel kell szembenézniük. A Washingtonban megrendezett World's Fair Use Day konferencián felszólaló Parley kijelentette: itt az ideje a hatályos szerzői jogi szabályozás újraírásának - lehetővé téve a "művészi recyclinggal" foglalkozó alkotóknak - például a mashup-művészeknek -, hogy jogi fenyegetettség nélkül dolgozhassanak.

Parley 2008-ban bemutatott filmjében számos olyan dal is szerepelt, amelyeket az 1920-as évek egyik ismert dzsessz-előadónője, Annette Hanshaw énekelt fel. A szerzői jogok birtokosai a mozi bemutatója után közel 220 ezer dollárnyi jogdíj megfizetését követelték a rendezőnőtől. Palrey végül 50 ezer dollárt fizetett ki nekik.

A digitális jogok védelmével foglalkozó Public Knowledge által rendezett konferencia számos előadója is a vonatkozó törvényi szabályozás enyhítésének fontosságát hangsúlyozta: többen úgy vélekedtek, a jelenlegi jogszabályi háttér nem csak a mashupok, de a paródiák, parafrázisok készítőit is nehéz helyzetbe hozza. A "videó-remixeket" készítő Jonathan McIntosh, a RebelliousPixels.com tulajdonosa szerint, bár vannak olyan jogtulajdonosok, akik tiszteletben tartják a művészi szabadságot, ez sajnos korántsem jellemző magatartás.

A "fair use" a vonatkozó amerikai jogi szabályozás egyik olyan kiskapuja, amely bizonyos megkötésekkel lehetővé teszi az alkotók számára, hogy saját műveikben jogi következmények nélkül használjanak fel jogdíjas tartalmakat - ám ez a könnyítés kizárólag a parodistákra, az oktatásban dolgozókra, valamint a híradások és tudósítások készítőire vonatkozik.

A "fair use" gyakorlatát számos jogtulajdonos támadta az elmúlt években - mondta Gigi Sohn, a Public Knowledge elnöke. A World's Fair Use Day célja éppen az, hogy felhívja a figyelmet erre a jogszabályi lehetőségre, és további támogatókat toborozzon a számára - tette hozzá.

A konferencia egyes felszólalói mindazonáltal úgy vélekedtek, hogy néhány művész és egyes weboldalak szerkesztői túlságosan is szabadon értelmezik a "fair use" biztosította lehetőségeket. Ian Shapira, a Washington Post riportere például azt mondta, a közismert online "pletykalap", a Gawker szerkesztői egyszerűen ellopták az egyik júliusban megjelent cikkét, amikor hosszú szemelvényeket közöltek az exkluzív anyagból. Szerinte azok a blogok, amelyek idézeteket közölnek egy-egy cikkből, "olvasókat rabolnak" az eredeti anyagot lehozó orgánumoktól.

Más megszólalók éppen ellenkező álláspontot képviseltek: szerintük a Gawkerhez hasonló oldalak éppen hogy népszerűsítik az eredeti tartalmakat közlő internetes médiumokat, és nagyban növelik azok látogatottságát. "Senki sem garantálhatja a napilapoknak, vagy más hagyományos üzleti modellt követő orgánumoknak, hogy mindörökre sikeresek maradnak majd" - jelentette ki Pat Aufderheide, a Center for Social Media at American University elnöke, hozzátéve: számos olyan tartalomszolgáltató van, amelyek, miközben maguk is élnek a "fair use" biztosította előnyökkel, másokat előszeretettel kárhoztatnak ezért.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Hatékony ügyfélkezelés és eszközmenedzsment

Mészáros Tamás, CNW Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ