Uniós vizsgálatok az IBM ellen
A lapunkat is kiadó IDG nemzetközi hírügynöksége, az IDG News Service brüsszeli beszámolója szerint az Európai Bizottság (EB), az EU fő antitröszt-hatósága azt közölte, hogy két különálló ügyben is vizsgálódnak az IBM ellen. Mindkét ügy az IBM mainframe piaci magatartásával függ össze.
Az első vizsgálat az emulátor-szoftver gyártó T3 Technologies és Turbo Hercules panasza nyomán indult. Ők azt állították keresetükben, hogy az IBM a saját maga által gyártott hardverek beszerzéséhez köti operációs rendszerének felhasználhatóságát, és ezzel kizárja a kisebb fejlesztőket a versenyből. "Az IBM gyakorlata megakadályozza a TurboHercules-t abban, hogy olyan felhasználók számára is elérhetővé tegye mainframe megoldásait, akik a nyílt forráskódú rendszereket választanák" - jelentette ki még korábban Roger Bowler, a francia cég elnöke. (Erről bővebben az IBM ellen folyó eljárásokról szóló korábbi cikkünkben olvashat.) Az IBM a TurboHerculest olyan "vetélytársnak" tartja, "amely a nagygépeink működését imitáló rendszerek forgalmazása révén szeretne hasznot húzni az IBM nagyarányú befektetéseiből". Egy korábbi közleményben a szoftvercég olyan zugcégekhez hasonlította a TurboHercules-t, amelyek az ismert ruházati gyártók termékeinek rossz minőségű, olcsó "koppintásával" kereskednek.
A másik ügyben az EB azt vizsgálja, hogy az IBM valóban diszkriminatív módon viszonyul-e a mainframe gépeket karbantartó szolgáltatókhoz.
Az EU-eljárás pikantériája, hogy épp nemrégiben hozott létre közös cloud-computing konzorciumot az Európai Unió az IBM-mel.
A Fortune 500-as listán is szereplő IBM a világ egyik legnagyobb mainframe számítógépgyártója. A vizsgálat kapcsán az IBM illetékese közölte, teljes mértékben készek együttműködni az EU-val. Az IBM a Turbo Hercules és a T3 beadványának hátterében riválisát, a Microsoftot véli felfedezni.
A Microsoft részéről egyelőre nem kommentálták az IBM vádjait.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.