Utolsó meghallgatásra hívták az Oracle-t

2009. december 14., 12:39
Az Oracle-Sun felvásárlási ügy a végéhez közeledik. Az Európai Bizottság az Oracle véleménye mellett az ügylet támogatóinak és ellenzőinek érveit is meghallgatta. Az EB várhatóan végül jóváhagyja az ügyletet.

Az Európai Bizottság múlt csütörtökön és pénteken tartotta az Oracle utolsó meghallgatását Brüsszelben a Sun Microsystems 7,4 milliárd dolláros felvásárlási ügylete kapcsán. Az áprilisban bejelentett akvizíciót az USA-ban már jóváhagyták, az Európai Bizottság azonban hónapok óta vizsgálódik. A testület november első felében jelezte, ellenzi a Sun felvásárlását, mert komoly versenyügyi aggályai merültek fel, hiszen a MySQL bekebelezésével az Oracle a felső kategóriás megoldások mellett a belépő szintű adatbázisok piacán is komoly részesedést szerezhetne, ami kornátozná a versenyt. Pedig a tengerentúlon mindent megtettek, amit kommunikációs szinten lehetett, az illetékes szakemberektől kezdve a szenátorokon keresztül az Oracle-vezérigazgató Larry Ellisonig mindenki pozitív (és mielőbbi) döntést próbált kisajtolni az Európai Bizottságból. (Amerikai szenátorok egy csoportja sürgetni is próbálta az EU-t az ügyben.)

Érvek és ellenérvek

Neelie KroesA múlt heti, zárt ajtók mögött zajló meghallgatáson Neelie Kroes versenyügyi biztos (képünkön) az Oracle érvei mellett az ügylet támogatóinak és ellenzőinek véleményét is meghallgatta. Nem meglepő, hogy az adatbázisgyártó legnagyobb ügyfelei - többek között a Vodafone, az Ericsson, a brit Nemzeti Egészségügyi Hivatal, az egyesült államokbeli Carnegie Mellon Egyetem és mások - az Oracle pártján álltak, míg a másik oldal vezérszónoka a Microsoft és az SAP volt. A MySQL legnagyobb konkurenciája a belépő szintű adatbázisok piacán a redmondi szoftvergyártó az SQL Serverrel. Míg az Oracle adatbázisait jellemzően nagyvállalati ügyfelek választják, a MySQL elsősorban a kisebb vállalatok és webkettes cégek (pl. Google/YouTube, Facebook) körében népszerű. Az Oracle-lel a háta mögött a MySQL komoly konkurenciája lehet a Microsoft megoldásának.

Monty Widenius, a MySQL egyik atyja szintén az ellenzők táborát erősíti, mert úgy gondolja, a szoftveróriás nem biztosítana támogatást az adatbázishoz, mivel félő, hogy az Oracle elhanyagolja a MySQL-t, amely az open source közösség közreműködésével hosszabb távon versenytársává fejlődhetne. Az Oracle azonban azt ígéri, 5 évig biztosan megmarad a MySQL.

Megérte a fáradtságot

Az Oracle-nek ez volt az utolsó esélye, hogy meggyőzze a testületet, az Európai Bizottságnak január 27-ig kell nyilvánosságra hoznia végleges álláspontját. Bár a résztvevők nem beszélhettek az elhangzottakról, a testület hétfőn közleményt adott ki, amelyben üdvözölte az Oracle azon törekvéseit, hogy a MySQL bekebelezése ne akadályozza a versenyt az adatbázis-piacon, és méltatta a vállalat újonnan tett ígéreteit, részleteket azonban nem közölt.

Elemzők szerint ebből arra lehet következtetni, hogy az EB végül jóváhagyja az ügyletet.


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ