Változás a Magyar Telekom vezetésében

2011. május 26., 10:14
A Magyar Telekom Igazgatósága 2011. június 1-jei hatállyal kinevezte Budafoki Róbertet a cég vezérigazgató-helyettesévé. A szakember a Vállalati Szolgáltatások Üzletág (T-Systems) vezetéséért felel majd és az Ügyvezető Bizottságnak is tagjává válik.

Rékasi Tibor, aki ideiglenesen - addigi feladatainak megtartása mellett - 2010 decemberétől vezette a Vállalati Szolgáltatások Üzletágat, ismét az IQSYS ügyvezető igazgatójaként folytatja munkáját. "Rékasi Tibor kiválóan oldotta meg az átmeneti időszak feladatait, munkáját nagyra értékeljük és köszönjük" - emelte ki Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója.

Budafoki Róbert 44 éves, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát.

Pályáját 1991-ben a KFKI-nál kezdte számítógépes rendszermérnökként, 1992-től az Olivettinél dolgozott mint rendszermérnök, majd termék- és ügyfélmenedzser.

1995-ben alapítóként csatlakozott a Cisco Systems Magyarország Kft.-hez, ahol 1997-től ügyvezető igazgató, 2006-tól pedig a közép-kelet-európai régióért felelős partnerkapcsolati és marketing igazgató volt.

2008-tól alapító vezérigazgatóként irányította a szoftver- és cloud computing szolgáltatásokat kínáló Central Europe On-Demand Zrt. (CEOD) tevékenységét, amely a közép- és délkelet-európai régió tizenegy országában (Ausztria, Bulgária, Ciprus, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Törökország) szolgálja ki üzleti ügyfeleit.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ