Végre válság van!
A válság ugyanis jó. Válság nélkül sosem tudtuk volna meg, hogy eddig is válság volt. Válság nélkül most nem beszélnénk értelmes dolgokról. Ebből a konformizmus táplálta Csipkerózsika-álomból csak pofonnal lehetett ébredni.
Épp a minap jutott eszembe nagymamám rosszalló tekintete, ahogy ingatja a fejét, amikor a család különböző tagjai autóhitelt, lakáshitelt plazmatévé-hitelt stb. vesznek fel. Akkor arra gondoltam, mennyire nem érti ő a világot, hiszen manapság a fiatalok azzal kezdik az életüket, hogy hiteleket vesznek fel. Nemcsak itthon, de minden fejlett országban. Ez úgy 7-8 éve történhetett.
Nagymamám sváb asszony, túlélt már pár dolgot, és neki erről más volt a véleménye. Vannak ugyanis emlékei a nagy gazdasági világválságról. Nem erről, hanem a nagyról. Most hitel nincs, akkor ennivaló nem volt. Túlélte a háborút, a németeket, az oroszokat, az államosítást és a privatizációt. Tudja, hogy minden jó után rossz jön, és minden rossz után jó. Nyáron befőz, télen kifőz. És a hangsúly az ütemen van.
Nem egyszerű ezt a bölcsességet persze az üzleti életre átfordítani. Mégis, ha a befektetés fogalmát kiterjesztjük a tudásra és a szervezeti képességekre, akkor azt mondhatjuk, hogy minden ezen múlik: az ütemen. Amikor jól megy, be kell spájzolni, amikor rosszul, akkor húzzuk össze magunkat. És amikor már látszik az alagút vége, elsőként ürítsük ki a spájzot, hogy a télben elgyengült konkurenciát végleg lefőzzük.
Azért emelem ki a tudás fontosságát, mert azon a piacon, ahol mi is dolgozunk, ez jelenti a tőkét, a valutát. Egy tőkehiányos gazdaságban nincs is nagyon más működő üzleti modell, mint a megfoghatatlan javakra építkezni. Azok a fejlesztőcégek vannak most jó helyzetben, amelyek a válság előtt nem halmoztak fel nagy fiskális vagy intellektuális deficitet (magyarul, nincsenek nehezen finanszírozható hiteleik, és túlreprezentált értékesítési szervezetük a K+F szervezetük rovására), amelyek a szürkeállomány megtartását a válság alatt is elsődleges prioritással kezelték, és most képesek bátran piacot rabolni náluk akár százszor nagyobb versenytársaiktól is.
A válság megadta a lehetőséget az országnak, hogy felébredjen egy rémálomból. Ha nincs válság, pár év múlva ott tartanánk, ahol most a görögök: vagyis nem ébresztésre, hanem újraélesztésre lenne szükségünk. Ehhez hasonlóan a magyar fejlesztőcégek is nagy növekedés előtt állhatnak, csak meg kell tanulniuk a változások élére állni.
Amikor a BalaBit először ment külföldre, mindent meg akartunk tanulni a partnereinktől és a versenytársainktól. Hamarosan rájöttünk azonban, hogy ők is pont olyan riadtan szemlélik a világot, amely a szemük láttára alakul át, mint mi. Persze tanulni mindig érdemes, de úgy látom, hogy a siker titka: nem utánozni kell másokat, mert akkor mindig a tegnapra készülnénk fel. Új dolgokat kell fejleszteni, új üzleti modelleket kell meghonosítani, olyanokat, amelyek a holnapra készítenek fel minket.
Visszatérve az ország helyzetéhez: a problémát itt is a követő magatartásban látom. Mi éppen csak bevezettük a feudalizmust, amikor Itáliában bontogatni kezdte szárnyait a polgárság. A nemesség elleni francia forradalom lecsengése nálunk egy nemesi összeesküvés volt. Fél évszázaddal később mi a polgári és nemzeti Magyarországért küzdöttünk, miközben a világ proletárjai már éppen a burzsoázia ellen egyesültek. A világot a liberális tőke igázta le, amikor mi államosítottunk. Nyitottunk a kapitalizmus felé, amikor a nyugati fiatalok már lázadtak ellene. Be is vezettük a liberális piacgazdaságot és vadul privatizáltunk, amikor a közgazdaságtan új paradigmája épp az állami szerepvállalás növekedése lett, és itthon éppen tetőfokán van a kommunista múlttal való végső leszámolás igénye, amikor a szoftveripar reformját a közösségi (community) együttműködés és a közösségi hálók (social networks) jelentik.
Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha a nyolcvanas évek végén egy hazai szocialista nagyvállalat társadalmi munkát szervez egy mindenki számára ingyenes, nyílt forrású operációs rendszer létrehozására a bűnös kapitalista nyugat által pénzért kínált UNIX-ok leváltására. Lehet, hogy akkor a Pingvinről ma is csak a hideg jutna eszünkbe? :)
Aki követő stratégiát folytat, az mindig le lesz maradva. Mi abban látjuk a magunk és a hazai gazdaság jövőjét, hogy van bátorságunk a változások élére állni. Nem mindenben, mert az már közel járna az anarchizmushoz, de igyekszünk úgy tanulni másoktól, hogy egyben meg is kérdőjelezzük a tanultakat.
Talán hiteles, amit mondunk, hiszen válság ide, válság oda, mi stabilan növekszünk. Persze a szerencse is komoly tényező, de tény, hogy pénzt konzervatívan költünk, döntéseket viszont bátran hozunk.
Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.
3 hozzászólás
A nagyijaink tényleg reálisabban szemlélik a világot, ha nyitottabb jelent is érzékelik.
Kedves Kiss Attila, valóban úgy kellett volna működni és felkészülni a válságra, ahogy a nagyszüleinktől tanultuk. Sajnos erre nem mindenki képes . Nem gondolja, hogy amikor jól megy a szekér akkor spórolni kellene. /Pedig tanultunk a kapitalizmus gazdaságának ciklikusságáról./ Az ember mindig többet akar és fejleszt és túlvállalja magát és akkor jön a betegség. A munkatársai természetesen saját céget alakítanak, amit lehet elvisznek a régi cégből, értem materiális javakat , de a piacot is kiszervezik. És a cégvezető meggyógyul, ott áll kifosztva, csak a családja áll mellette és közel a 60-hoz újra kellene kezdeni, de nincs pénz, nincs piac és nincs munka. Újra dolgozik látástól vakulásig, hogy a szerencse végre mellé pártoljon és a semmiből újra felkapaszkodjon. Közben izgalom, hogy miből fizeti a cég érdekében, de a saját házára felvett hitelt, az ennek törlesztésére szintén felvett személyi hiteleket, a rezsit és még enni is kellene , meg a gyógyszer is drága. Hozzáteszem, hogy a cég valamikor közel milliárdos forgalommal rendelkezett, igaz, hogy csak a betegség előtti két évben.Most ott tartunk, ha nem lesz szerencsénk és külföldi rendelésünk, akkor a bankok elviszik a szocializmusban felépített családi házunkat az APEH elviszi a cég még megmaradt értékeit- bár ez már nem számottevő - és mehetünk a híd alá, mert 57 évesen nem kapunk munkát. Ez a magyar valóság . Ne öregedjen meg senki, vagy valóban gyűjtögessen, ha van lehetősége. Ez a válság talán arra jó volt, hogy rádöbbentsen mindenkit, hogy a vállalkozása nem ér annyit, hogy tönkretegye saját magát anyagilag és egészségileg egyaránt Senki sem értékeli, hogy sok embernek adott munkát, sok adót fizetett, ha bajban van- éppen az emberei miatt- akkor mindenki hátat fordít és magadra hagy esetleg még ki is nevet, hogy milyen "béna" vagy.Ha újra kezdhetnénk, akkor semmiképpen sem lennénk vállalkozók. Vállalkozó csak az legyen, aki megfelelőképpen pénzéhes pimasz és tud a törvényesség határain mozogni valamint a fehér asztal áldásait is értékeli. Nem korrupt csak felismeri és kihasználja a törvényes lehetőségeket, amelyeket a törvényalkotók saját maguk számára hoztak létre. Ennyi. Üdvözli: Kovács Erzsébet
Szép dolog a bátorság meg a tanulás de itthon egy KKV működése nagyban függ attól, hogy milyen intézkedéseket hoz a kormány. Adót csökkent? Támogatást ad? Stb.