Startra kész a Forma-1 kommunikációs hálózata
Az Invitel 2001. január 1-e óta hivatalos kommunikációs partnere a Hungaroring Zrt.-nek. Az elmúlt 10 évben komoly fejlesztésekre volt szükség ahhoz, hogy az ugrásszerűen növekvő infokommunikációs igényeket a versenyek, így a Formula 1 idején is zavartalanul ki lehessen elégíteni.
„A hétvégén a Hungaroringen csak egy dolog lesz gyorsabb, mint a Formula 1: az információáramlás. Ezt pedig nekünk kell biztosítani, és nem lehet hibázni. Több száz tudósító, több ezer híranyaga kerül majd továbbításra azon a hálózaton, amit az Invitel kezel és üzemeltet. Az igények évről évre nőnek, de folyamatos fejlesztésekkel képesek vagyunk megfelelni a Formula 1 elvárásainak is” – mondta Zsembery György, az Invitel üzleti működéséért felelős vezérigazgató-helyettese.
A Formula 1 ideje alatt igazi szakmai kihívást jelent az infokommunikációs hálózat üzemeltetése. A „száguldó cirkuszt” kétszázmillió ember nézi világszerte, így nem fordulhat elő, hogy akár csak egy pillanatra is megszakad az internet vagy a telefon a pályán. Folyamatosan biztosítani kell, hogy akár több ezer felhasználó egyszerre használja az internetet és a telefonhálózatot. Az Invitel által kiépített rendszer többek között 200 darab különböző technológiájú internetszolgáltatás (ADSL, SDSL, bérelt vonal, WiFi), 170 darab hangszolgáltatás (ISDN és analóg), 2 darab – nagy sávszélességű igények kielégítésére szolgáló – 155 Mb/s sebességű STM-1 és több 100 méter optikai kábel biztosítja a közvetítés lebonyolítását. A verseny alatt több mint 40 inviteles szakember fogja felügyelni az infokommunikációs hálózat működését.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.