Veszteséget jelentett a Nokia - zuhanó részvényárak

2009. október 16., 12:21
559 millió eurós veszteséget szenvedett el a harmadik negyedévben a Nokia. A mobilgyártónak és részvényéseinek két súlyos problémával is szembe kell nézniük.

A több mint 150 milliárd forintnak megfelelő  veszteséget elszenvedő piacvezető mobiltelefongyártónál a rossz eredményt részben az okozta, hogy 20 százalékkal visszaesett a mobiltelefonok értékesítése a tavalyi év hasonló időszakához képest. A helyzetet azonban tovább súlyosbítja a Nokia Siemens Networks hálózati infrastruktúra vegyesvállalat gyengélkedése is, ami miatt a Nokia 908 millió eurós értékcsökkenést kénytelen elkönyvelni.

Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia vezérigazgatója a következő negyedévi kilátásokat illetően azt mondta, várhatóan a Q4-es eredmények már jobbak lesznek, köszönhetően az értékesítési volumen és az árrés növekedésének. Mindez azonban nem nyugtatta meg a befektetőket: a Nokia részvények árfolyama a gyorsjelentés tegnapi megjelenése után több mint 10 százalékot zuhant.

A távközlési cég egyébként a súlyos nehézségek ellenére megőrizte vezető pocízióját az iparágban,  a második negyedévhez hasonlóan a piac 38 százalékát tudhatja magáénak.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

6 hozzászólás

  1. mobilosok írta:
    2009-10-16 14:13:17

    A képen egy csodaszép rendes és strapabíró telefon= Nokia 7110

  2. Nokia írta:
    2009-10-20 14:33:34

    Igen!Akkor még a Nokia tudott telefonokat gyártani!Ma már csak szarokat! :(

  3. n97 írta:
    2009-10-20 18:01:57

    Magyarországon a Nokia nem megfizethető, mármint ami a jobb minőséget illeti. Két évig használtam az n73-at, az ára alig csökkent ez idő alatt (70.000-60.000).(a telefonnak szinte semmi baja nem volt, esetleg csak szoftveresen)

  4. Vágó írta:
    2009-10-20 18:20:20

    Attól, hogy egy telefon elmúlt 2 éves, még használható... bár van egy informatikus kollégám, aki a másfél éves telóját már "telekommunikációs kőbaltának" hívja... Én viszont 2002 februárja óta használok egy Siemens C45-öt; jelentem, azon túl, hogy kétszer akkut kellett cserélnem, semmi baja... igaz, hogy nincs benne rádió, mp3, gps, fényképezőgép... node hát ez TELEFON! A múltkor az egyik német üzlettársam el akarta cserélni a sajátjára, amiben mindazok a kiegészítők benne vannak, amik a C45-ből hiányoznak. De nem adom... addig akarom használni, míg műszakilag bírja.

  5. Faaszorr írta:
    2009-10-22 17:35:26

    Menjetek a picsába

  6. Joe írta:
    2009-11-03 20:03:17

    Építőipari munkám miatt 22 db telefont fogyasztottam el 10 év alatt. A mostani telefonom 63 00 már 1 éves és még mindig tökéletes. Szerintem megéri az árát:)


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ