Vesztett előnyéből a vírusok toplistájának éllovasa

2010. október 12., 08:54
A megtévesztett felhasználók közreműködésével tudnak a legkönnyebben terjedni az internetes kártevők, így szeptemberben is a trójai programok voltak többségben az ESET vírustoplistáján.

Az ESET szerint a szeptemberi vírustoplista első helyét ugyan még mindig a Conficker féreg tartja, előnye azonban a második helyezetthez képest ebben a hónapban 8 százalékról 5 százalékra csökkent.

A Confickert az INF/Autorun család követi, mely a Windows automatikus programfuttatási funkcióját kihasználó kártevőkből tevődik össze. Ezek akár MP3 lejátszókon vagy USB kulcsokon is terjedhetnek, és a fertőzésük egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul.

A toplista többi helyén - egy kivétellel - trójai programok állnak. A Conficker és az INF/Autorun után harmadik az előző hónapokban feltűnt HTML/ScrInject trójai, amely egy RAR segédprogrammal tömörített fájlban terjed, és a települése során egy üres (c:\windows\blank.html) állományt jelenít meg a fertőzött számítógép böngészőjében. A kártevő ezután hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, majd további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni, és futtatni a háttérben.

Új szereplők

A toplista két új tagja közül az első a hetedik helyen megjelenő JS/Redirector trójai. A kártevő az ál-antivírusokhoz hasonlóan hamis riasztásokat jelenít meg a megfertőzött számítógép böngészőjében. A riasztásokkal megtévesztett felhasználókat ezután hamis weboldalakra irányítja, és megpróbálja megszerezni az adataikat. Mindeközben hátsó kaput nyit a fertőzött rendszeren, majd különféle weboldalakhoz kísérel meg csatlakozni, és azokról további kártékony kódokat igyekszik letölteni.

A másik újonc a kilencedik helyezést elérő Win32/KillProc trójai, mely a fertőzött számítógépen különféle kártékony állományokat hoz létre a Documents and Settings mappában. Emellett a rendszerleíró-adatbázisban elhelyezett kulcsokkal gondoskodik arról, hogy a számítógép újraindítása után is lefuthasson. Fő célja, hogy a megtámadott számítógépről adatokat szerezzen, és naplózza a billentyűleütéseket.

Vírustoplista - 2010 szeptember

Az ESET több százezer magyarországi felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2010 szeptemberében a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban, és volt felelős együttesen az összes fertőzés 20,90 százalékáért.

1. Win32/Conficker féreg (5,01%)
2. INF/Autorun vírus (3,45%)
3. HTML/ScrInject trójai (2,71%)
4. Win32/PSW.OnLineGames trójai (1,96%)
5. Win32/Tifaut trójai (1,69%)
6. Win32/VB féreg (1,35%)
7. JS/Redirector trójai (1,33%)
8. Win32/Shutdowner trójai (1,28%)
9. Win32/KillProc trójai (1,07%)
10. Win32/Mebroot trójai (1,12%)

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó