Videokonferencia szolgáltatást indított az MTelekom

2010. június 18., 09:45
Van Magyarországon 10 ezer videokonferencia-végpont. A Videogate szolgáltatással a Magyar Telekom ezeknek a végpontokat köti össze mintegy nyilvános videotelefon-hálózatként.
Az első videokonferencia rendszerek az 1990-es évek végén még legfeljebb pont-pont kapcsolatra voltak alkalmasak, kezelésük bonyolult volt, és hiányzott a megfelelő sávszélesség is a videoinformációk továbbításához. Ma már viszont minden adott a sikerhez: megfelelő, akár HD képet is rögzíteni képes berendezések, elegendően nagy sávszélesség is – mondta el Papp István, a  T-Systems vezetője, a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese a Videogate-et bemutató sajtótájékoztatón. Mint mondta, sikert jósolnak a piackutatók is. A felmérések szerint 2011-ben kétszer annyi videokonferencia-berendezést adnak el, mint addig összesen. Magyarországon jelenleg megközelítőleg 10 ezer videokonferencia-végpont működik, ezeket azonban kizárólag az adott vállalat hálózatán belül használják. A Videogate lehetőséget ad arra, hogy a szolgáltatásba regisztrált végpontok mást vállalatoknál lévő végpontokhoz kapcsolódjanak, akár konferenciabeszélgetés is lebonyolítható.

Irány az NGN!
Szabó Péter, a KFKI Rendszerintegrációs Zrt. termék konzulense, a technikai hátteret bemutatva azt emelte ki, hogy bár az eszközök adottak, a Videogate kiépítése mégsem volt kézenfekvő, hiszen a videokommunikáció megnyitása számos technikai és biztonsági problémát felvetett, többek között azt, hogy sokféle rendszert kell integrálni. Az alapvetően Tandberg eszközökre épülő Videogate nyilvános videokommunikációs infrastruktúrát biztosít országos, vagy akár nemzetközi hálózat kialakításával, amelyhez – az újgenerációs hálózat (NGN – Next Generation Network) szellemében bármilyen videoképes eszközzel (tárgyalótermi IP-s és ISDN-es videokonferencia rendszerek, szoftveres videomegoldások, videoképes mobiltelefonok), bármilyen hálózati környezetben (nyílt internet, tűzfallal védett vállalati LAN, mobil internet, PSTN), telefonhíváshoz hasonlóan lehet csatlakozni. A szolgáltatás lehetővé teszi élő kamerakép adásával párhuzamosan képes és szöveges tartalmak, például dokumentumok, prezentációk továbbítását is a felhasználók között.

A szolgáltatás három nagyobb lépésben épül ki. Alapesetben a felhasználó kap egy szoftklienst, aminek birtokában a PC-jével tud videokonferenciába bekapcsolódni. Második lépésként integrálják a különböző (IP, ISDN stb.) videomegoldásokat az NGN hálózatba. Harmadik lépésként pedig – várhatóan a 4. negyedévben – a Magyar Telekom telepresence rendszereit (jelenleg kilenc van a cég birtokában) is integrálják.

Nyilvános „telefonkönyv”
A Videogate-be regisztrált konferenciavégpontok egy egyedi, a működtető cégre utaló azonosítót, „hívószámot” kapnak, és belekerülnek egy nyilvános adatbázisba, azaz „telefonkönyvbe”. Ugyanilyen módszerrel lehet majd regisztrálni a videoképes mobilokat is. A regisztrációt és a pont-pont hívásokat díjmentesen kívánja biztosítani a Magyar Telekom, a többhelyszínes konferenciabeszélgetéseket pedig havidíjas szolgáltatás formájában biztosítja, ügyféligényekhez igazított SLA-kal és garantált sávszélességet biztosító QoS-támogatással (Quality of Service).
A Magyar Telekom nagyságrendileg 50 és 100 millió forint közötti összeget költött eddig a fejlesztésre, és várhatóan az év végégig a rendszer minden eleme elkészül. Jelenleg tart a nyílt videohálózat próbaidőszaka közép- és nagyvállalati ügyfelek bevonásával. A tesztelési periódus tapasztalatai alapján fogják a szakemberek véglegesíteni ezt a szolgáltatást.

A Telepresence világhálózat
A sajtótájékoztatón beszámoltak arról is, hogy Magyar Telekom egy, a TATA Communications-szel kötött szerződés keretében nyilvánossá teszi Telepresence szolgáltatását, amely eddig döntően a Magyar Telekom és Deutsche Telekom telephelyei közötti kommunikációt szolgálta. A TATA létrohozott egy világméretű telepresence hálózatot, melynek jelenleg 250 végpontja van, és további 250 végpont kiépítését tervezik. A Telepresence szobákat általában szállodákban helyezték el, és mintegy 500 dollár/óra összegért lehet ezeket bérelni. A szolgáltatás igénybevételéhez a Magyar Telekom Innovációs központjában kell majd időpontot foglalniuk. A virtuális találkozó megszervezése 3 munkanapot vesz igénybe. Jelenleg a tesztidőszak zajlik, a KFKI telepresence központját ennek során év végéig lehet ingyenesen igénybe venni. A videokonferencia rendszer 2011-től fog élesben működni.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. Gábor írta:
    2010-06-19 16:54:00

    Ez 15 évvel ezelőtt hír lett volna. Ma már ezt ip hálózaton ingyen megcsinálom otthonról.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ