Vírusos digitális fényképezőgépek
Közismert tény, hogy rengeteg kártékony program igyekszik cserélhető meghajtókon, főleg pendrive-okon keresztül terjedni. Ezek a számítógépes kártevők megpróbálják kihasználni a Windows Autorun funkcióját, amelynek révén minimális felhasználói beavatkozás nélkül is képesek elindulni egy-egy rendszeren. Azonban a vírusok nemcsak pendrive-okon lapulhatnak, hanem számos egyéb hardvereszközön is. Így például a pendrive-ok és az MP3-lejátszók mellett a digitális fényképezőgépek memóriájában is megbújhatnak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az Olympus biztonsági baklövése.

Az Olympus egy közleményben hivatalosan is elismerte, hogy Japánban olyan digitális fényképezőgépek kerültek forgalomba, amelyek a beépített memóriájukon egy vírust hordoztak. A cég szerint az incidens a Stylus Tough 6010 típusú készülékeket érinti. Az eddigi vizsgálatokból az derült ki, hogy a fertőzött fényképezőgépekből körülbelül 1700 kerülhetett a boltok polcaira. Az Olympus egy - japán nyelvű - weboldalt is elérhetővé tett, amelyen keresztül a Stylus Tough 6010 tulajdonosok szériaszám alapján ellenőrizhetik, hogy a saját fényképezőjük fertőzött-e. A cég Japánon kívül más országokba nem szállított az érintett készülékekből.
Az Olympus közleménye szerint a fényképezőgépekre került kártékony program viszonylag jól ismert, és a víruskeresők jó eséllyel képesek eltávolítani azt. A károkozót többek között az alábbi neveken ismerik fel az antivírus alkalmazások:
WORM_AUTORUN.KFJ (Trend Micro)
Trojan.Gen Trojan.Gen (Symantec)
Generic!atr Generic! Atr (McAfee)
Amikor a felhasználó egy fertőzött fényképezőgépet csatlakoztat a számítógépéhez, akkor megfelelő védelem hiányában a kártevő automatikusan képes betöltődni, és veszélyeztetni a Windows alapú számítógépeket.
Fel kellene ébredniük a gyártóknak
Graham Cluley, a Sophos biztonsági szakértője szerint egyre aggasztóbb a sok hardvergyártónál megfigyelhető vírusvédelmi intézkedések hiánya vagy azok nem megfelelősége. A szakember az Olympus esete mellett megemlítette a TomTom navigációs eszközök és az Apple Video iPod évekkel ezelőtti valamint az IBM nem régi esetét is. Ez utóbbi során az IBM vírus pendrive-okat osztogatott egy biztonsági konferencián. "A hasonló incidensek tükrében sok cégnek fel kellene ébrednie, és nagyobb fokú minőségbiztosítást bevezetnie annak érdekében, hogy a vírusfertőzéseket meg tudják előzni." - mondta Cluley. Az ilyen esetek azért is különösen veszélyesek, mert a felhasználók többsége nem is felételezi azt, hogy egy új fényképezőgép vagy egyéb eszköz fertőzött lehet.
Az Olympus elnézést kért a vírusos fényképezőgépek miatt, és ígéretet tett arra, hogy fokozott minőségirányítási folyamatokat vezet be annak érdekében, hogy a jövőbe hasonló eset ne fordulhasson elő.



1 hozzászólás
Három évvel ezelőtt kaptam egy Olympus X-700-as fényképezőgépet. A két év garancia alatt 3x hibásodott meg. nem tudták kijavítani, de kifutottam a garanciából. nem tudták közölni, vagy nem akarták, mi a hiba oka. A gép meglepően rövid idő után jelezte az elemek kimerülését: kb 20 - 25 kép elkészítése után. Azóta óvakodom ettől a gyártótól származó gépet venni