Víruskeresővel felvértezett patch management
A Shavlik fejlesztői a NetChk Protect 7.0 alkalmazás kialakításakor úgy határoztak, hogy a szoftver által eddig támogatott, patch managementtel összefüggő tevékenységeket kiegészítik egy igencsak fontos területtel, amely nem más, mint a vírusok és az egyéb kártékony programok elleni védelem. Ezáltal a cég ügyfelei egy olyan rendszerhez juthatnak hozzá, amely nemcsak a különféle operációs rendszerek és alkalmazások naprakész frissítéséről gondoskodik, hanem a vírusok elleni küzdelemből is kiveszi a részét.
A Shavlik azonban nem állt neki saját vírusvédelmi szoftver kifejlesztésének, hanem egy sokkal kézenfekvőbb megoldást választott: felmérte, hogy a NetChk Protect alkalmazásába a piacon megtalálható antivírus technológiák közül melyiket tudja a leghatékonyabban integrálni. A cég végül úgy látta, hogy a céljainak a Sunbelt Vipre szoftverének motorja felel meg a leginkább. Ennek megfelelően a két biztonsági cég partneri megállapodást kötött, melynek értelmében a NetChk Protect 7.0-ás verziójába már a Vipre fogja biztosítani a kártékony programok elleni védelmet.
"Ez a partnerség teljesen nyilvánvaló lépés volt a két cég részéről." - mondta Alex Eckelberry, a Sunbelt Software elnök-vezérigazgatója. A szakember szerint ugyanis mindkét vállalat azért dolgozik, hogy a végpontbiztonsággal és a menedzsment megoldásokkal kapcsolatban felmerülő problémákat (mint például a nagy erőforrásigényű működés vagy a bonyolult agent-kezelés) leküzdjék. Chris Schwartzbauer, a Shavlik alelnöke úgy nyilatkozott, hogy többek között azért választották a Sunbelt megoldását, mert az egyszerűségre koncentráltak.
A Shavlik szerint azzal, hogy a patch management esetében használt kliens szoftvert kiegészítette antivírus képességekkel is, egy olyan rendszer jött létre, amely összességében kevesebb erőforrást használ, mintha a biztonsági alkalmazások külön-külön látnák el a feladatukat, és nem utolsó sorban a karbantartásuk valamint a felügyeletük is egyszerűbb.
A Shavlik magyarországi képviseletét ellátó Nollex Nemzetközi Kft. részéről Kecskés Győző cégvezető is üdvözölte a Sunbelt keresőmotor integrálását a patch menedzsment alkalmazásba: "Az informatikai biztonságért felelős szakemberek fontosnak tartják, hogy a használt szoftverek frissítéseit gyorsan és átláthatóan tudják kezelni. A Shavlik az ügyfelek igényeihez igazodva csúcsminőségű technológiáját most kémprogram- és vírusvédelemmel is kiegészítette. Ezáltal igazi integrált végponti védelmet kínál."
Bódis Ákos, a Sunbelt Software hazai képviseletének vezetője megkeresésünkre a következőket nyilatkozta a patch management és a vírusvédelem összefonódásával kapcsolatban : "Egy modern patch management szolgáltatás nem lehet teljes vírus és kémprogram védelem nélkül, hiszen a váratlan rendszergazdai eseményekkel eltöltött órák jelentős részét továbbra is a kártevők utáni helyreállítás teszi ki. A Sunbelt VIPRE gyors keresőmotorja ideális választás minden hasonló szolgáltatás számára, amit például a Zenit Infotech 400.000 ügyfél-számítógépét védő, korábbi együttműködésünk is jól illusztrál. Az integrátoroknak egy gyors és főleg alacsony memóriahasználatú eszköz szükséges, hiszen a patch management további részeinek is futnia kell a legrégebbi számítógépeken is."



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.