Visszavonták a 25 milliárdos tendert

2009. január 20., 11:45
Néhány nappal azt követően, hogy kiírták, vissza is vonták a a Microsoft és Novell szoftverlicencek beszerzésére kiírt 25 milliárd forintos pályázatot.

 - A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság új megbízott főigazgatója, Imre János a Microsoft és Novell (vagy azokkal egyenértékű) szoftverlicencek, valamint kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére meghirdetett 25 milliárd forint keretösszegű központosított közbeszerzési eljárásának részvételi felhívását visszavonta - tette közzé a KSZF január 19-én.

A 25 milliárd forintos beszerzésre vonatkozó kiírást néhány nappal korábban hirdette meg a Miniszterelnöki Hivatal a Közbeszerzési Értesítőben. A feladat a közhivatalok és iskolák korábban beszerzett szoftverlicenceinek bővítése, meghosszabbítása, valamint újak beszerzése lett volna.

Az államigazgatás, valamint az oktatási intézmények több százezer számítógépén immár évek óta szinte kizárólag a Microsofttól licencelt szoftverek futnak. A Miniszterelnöki Hivatal erre hivatkozva nevesítette a Microsoftot már a tavalyi - szintén 25 milliárdos - kiírásban is, hangsúlyozva, hogy "csak a tárgy jellegének egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében" írták a felhívásba, hogy az Microsoft, vagy azzal egyenértékű licenckonstrukciókra vonatkozik. Tavaly egy külön, 2,5 milliárdos keretszerződést írtak ki a Novell termékeire, vagy azzal egyenértékű licencekre, az idei kiírásban viszont egyesítették a kettőt, mindkét céget nevesítve.

A tavalyi tendert a Közbeszerzési Döntőbizottságnál megtámadták. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban úgy ítélte meg, hogy nem sérült az esélyegyenlőség elve, ezért a jogsértés hiányát állapította meg. A döntést bíróságon támadta meg a Gazdasági Versenyhivatal, első fokon azonban helybenhagyták a döntőbizottság ítéletét; a Népszabadság információi szerint a GVH valószínűleg fellebbez.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ