Vodafone: internetet oszt a reptéri buszon
A berendezés bemutató rendezvényen a Huawei európai alelnöke, Xu Qin Song átadta Beck György vezérigazgatónak az idén létrehozott Európai Adattechnológiai Innovációs Díjat. A Huawei a díjat a két cég mobiltechnológia terén megvalósult eredményes együttműködésének elismeréseként ítélte elsőként a Vodafone Magyarországnak. A két cég között - mint azt Takács Zoltán, a Huawei Technologies Hungary Kft. igazgatója elmondta - nagyon szoros a kapcsolat. Három szolgáltatói szerződést is kötöttek, többek között a bázisállomások üzemeltetésére, valamint azok energiaellátására.
Az ünnepi ceremónián Xu Qin Song elmondta, hogy már egy éves próbaüzemen van túl - Komáromban és Pécsett - a Huawei összeszerelő üzeme, amely egyben európai logisztikai központ is lehet. A végleges döntés az üzemek sorsáról nyáron várható. A kínai távközlési berendezésgyártó és szolgáltató cég - amely már a harmadik legnagyobb a világpiacon - ezzel 280-ról hétszáz főre emelné a magyarországi alkalmazottainak létszámát.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.