Web2-es média fogja össze a hazai informatikai elitet
A csoport megálmodója és létrehozója Kovács Péter, a ProfiPower hr cég egyik informatika világára specializálódott szenior tanácsadója, aki az elmúlt két évben építi és menedzseli a közösséget, melynek jelenleg több mint 580 regisztrált tagja van. „Az előadások mellett a networking, azaz a szakmai kapcsolatépítés szerepét tartjuk még rendkívül fontosnak, a mostani találkozóra 60-100 olyan szakembert várunk, akikkel más IT eseményeken egy időben és helyen nem igen lehetne találkozni".
Az aktuális, 2010. október 7-én megrendezésre kerülő csoporttalálkozón két, területén elismert szakértő: Rónaszéki Péter, a Lufthansa Systems Hungária Információbiztonsági vezetője, illetve Radvánszki Gábor, az Arrow ECS Hungary Tárolórendszerek és Virtualizáció üzletágának igazgatója tart előadást. A rendezvényen többek között a szabad szemmel látható 3D képalkotást a világon elsők között fejlesztő iPont International, az elektronikai tervezőeszközök piacának egyik meghatározó szereplője, a Mentor Graphics, és a távoli hozzáférések világpiacán vezető szerepet betöltő LogMeIn szakmai vezetői is részt vesznek.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.