Webre megy az Office 2010
A Microsoft hétfőn bejelentette, hogy az Office 2010 irodai alkalmazáscsomagját webes szolgáltatásként is elérhetik majd a felhasználók. A világ legnagyobb szoftvergyártója a bejelentés alapján végre fel kívánja venni a versenyt ezen a téren is a fő riválisával, a Google-lel, amely három éve kínál internetes irodai szoftverszolgáltatásokat.
A hírre a Microsoft részvényeinek értéke a hétfői nap végére 3,75 százalékkal emelkedett a Nasdaq elektronikus tőzsdei kereskedésében.
Új fejezet a háborúban
A mostani bejelentés újabb fejezetet jelent a a Microsoft és a Google közötti egyre élesedő háborúban: a Google a múlt héten jelentette be, hogy egy ingyenes operációs rendszerrel kívánja felvenni a versenyt a Windowsszal. A Microsoft ezzel szemben a keresőmotorok terén nyitott új frontot június elején a Bing szolgáltatás beindításával. Jefferies & Co elemzője, Katherine Egbert szerint a Microsoft végre elkezdte a cég átalakítását a web-alapú világra - írta a Reuters hírügynökség.
A Microsoft három változatban teszi elérhetővé a webes irodai szolgáltatást: az ingyenes verzió szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt, prezentációs szoftvert és egy jegyzetkészítő alkalmazást tartalmaz majd; a szolgáltatást hirdetési bevételekből finanszíroznák.
Emellett egy üzleti változatot is kínálnának majd az Office webes szolgáltatásából, amelynek havidíját később teszik közzé. A prémium szolgáltatási szerződéssel rendelkező ügyfelek pedig választhatnak majd, hogy a telepített program mellett további költség nélkül egy második, webes verziót is futtathatnak majd a saját adatközpontjukból.
A saját piacát kannibalizálja
Az elemzők ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a Microsoft meglehetősen kockázatos lépésre vállalkozik, az ingyenes webes szolgáltatásával ugyanis a saját, otthoni felhasználók számára jelenleg 150 dollárért elérhető Office csomagja számára hoz létre egy rivális terméket.
Ezzel együtt a Microsoft valószínűleg átveszi a vezetést a Google-tól az irodai szoftverszolgáltatások terén, mivel az Office többszázmillió felhasználója dönthet majd úgy, hogy ezentúl a Microsoft webes szolgáltatását használja. A szoftverszolgáltatásokat a dobozos verzió megjelenésével egyidőben, 2010 első felében teszik majd elérhetővé.
Az irodai szoftvercsomagokból még mindig jelentős bevételei vannak a cégnek: a Microsoft Office üzletága a jelenlegi üzleti év első három negyedében 9,3 milliárd dolláros üzemi eredményt ért el 14,3 milliárd dolláros forgalom mellett.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.