2010. szeptember 3., péntek
Regisztráljon és töltse le!

White paper szolgáltatásunk keretében értékes exkluzív tartalmakat, tanulmányokat tölthetnek le egy egyszerű regisztráció ellenében. A regisztrációnak köszönhetően tudjuk ellátni önöket a szakmába vágó, napi munkájukat is segítő leginkább releváns témákkal.

  • A naplózó infrastruktúrák jövője

    A naplózó infrastruktúrák jövője

    Kezdetben a naplózás diagnosztikai célokat szolgált, főleg a fejlesztés, később pedig már az üzemeltetés számára is. A központi naplózás bevezetésével sem változott a lényeg, csupán annyi történt, hogy immár a hálózat állapotát figyeljük elsősorban szintén diagnosztikai és biztonságtechnikai célokból. A „megfigyelésünk” tehát eddig a pontig magára az infrastruktúrára korlátozódott. Anyagunkban áttekintjük a naplózás célját, a naplóüzenetek életútjait, az üzenetek keletkezését, gyűjtését, továbbítását, a naplók védelmét, valamint kitérünk a tárolásra és archiválásra is.

    Letöltés
  • VMware virtualizációs megoldás a Generali-Providencia Biztosító Zrt-nél

    VMware virtualizációs megoldás a Generali-Providencia Biztosító Zrt-nél

    A szerverek a technológia előrehaladtával és az igények növekedésével mindig cserére szorulnak. Az informatikai vagy a pénzügyi vezetőben felmerül általában az igény ilyenkor egy olyan megoldásra, mely nem igényel folyamatos hardver beruházást, és hosszú távon kínál megbízható, rugalmasan és könnyedén kezelhető IT rendszert. A dokumentumban a Generali-Providencia VMware virtualizációs megoldásával kapcsolatosan olvashat bővebben.

    Letöltés
  • IT megfelelőség a pénzügyi szektorban

    IT megfelelőség a pénzügyi szektorban

    Ez a dokumentum bemutatja, milyen előnyei származnak abból, ha UNIX/Linux és Windows Terminal szervereinek távoli elérését a BalaBit Shell Control Box (SCB) segítségével ellenőrzi. Az SCB képes transzparens módon kontrollálni, auditálni és visszajátszani a távoli szerveradminisztrálásra leggyakrabban használt Secure Shell (SSH) és Remote Desktop (RDP) protokollokat. A dokumentumot elsősorban technikai szakembereknek és olyan döntéshozóknak ajánljuk, akik szerveradminisztrációs folyamatok auditálását tervezik valamilyen törvényi szabályozás (pl. PCI, PSZÁF) kapcsán, vagy csak üzemzavari helyzetekre és biztonsági incidensek esetére kívánnak információkat gyűjteni. Emellett alapvető hálózati ismeretek birtokában mások számára is hasznos olvasmány lehet. A bemutatásra kerülő eljárások és megoldások a BalaBit Shell Control Box 1.1-es változatára vonatkoznak.

    Letöltés
  • Rendszernaplózás és szabályzati megfelelés - syslog-ng Premium Edition

    Rendszernaplózás és szabályzati megfelelés - syslog-ng Premium Edition

    Ez a dokumentum a syslog-ng Premium Edition (PE) alkalmazás használatának előnyeit ismerteti arra az esetre, ha a naplóüzenetek (syslog és eventlog) gyűjtésének valamilyen törvényi szabályozásnak – például Sarbanes-Oxley Act (SOX), a Health Insurance Portability and Accountability Act (HIPAA), vagy a Payment Card Industry Data Security Standard (PCI-DSS) előírásainak – is meg kell felelnie. A dokumentum technikai szakértőknek és döntéshozóknak ajánlott, akik központi naplózási megoldások implementálásán dolgoznak, ennek ellenére alapvető hálózati ismeretek birtokában mások számára is hasznos olvasmány lehet. A bemutatásra kerülő eljárások és megoldások a syslogng Premium Edition 3.0-s változatára vonatkoznak.

    Letöltés
  • Rendszernaplózás és szabályzati megfelelés - syslog-ng Store Box

    Rendszernaplózás és szabályzati megfelelés - syslog-ng Store Box

    Ez a dokumentum a syslog-ng Store Box (SSB) eszköz használatának előnyeit ismerteti arra az esetre, ha a naplóüzenetek (syslog és eventlog) gyűjtését, tárolását és kezelését valamilyen törvényi szabályozásnak – például Sarbanes-Oxley Act (SOX), a Health Insurance Portability and Accountability Act (HIPAA), vagy a Payment Card Industry Data Security Standard (PCI-DSS) előírásainak – megfelelően kell végezni. A dokumentum technikai szakértőknek és döntéshozóknak ajánlott, akik központi naplózási megoldások implementálásán dolgoznak, ennek ellenére alapvető hálózati ismeretek birtokában mások számára is hasznos olvasmány lehet. A bemutatásra kerülő eljárások és megoldások a syslog-ng Store Box 1.x változatára vonatkoznak.

    Letöltés
  • Újdonságok a Zorp 3.3-ban

    Újdonságok a Zorp 3.3-ban

    Ez a dokumentum ismerteti a Zorp 3.3 újdonságait és a fontosabb változásokat. Fő célja, hogy segítséget nyújtson a rendszeradminisztrátoroknak a legfrissebb verzióra történő átálláshoz. A meglévő Zorp 3.1 telepítések frissítésével kapcsolatos technikai részletek az Upgrading to Zorp 3.3 című dokumentumban találhatók.

    Letöltés
  • Virtualizált büntetés-végrehajtás

    Virtualizált büntetés-végrehajtás

    Részmegoldások, szélesebb körű feladatokra alkalmatlan rendszer, koncepció hiány, központi kiszolgáló infrastruktúra nélküli hálózat - számtalan magyar vállalat jellemzője. A problémák és sarokpontok megfogalmazását - skálázhatóság, rugalmas és olcsó bővíthetőség, hibatűrés, megbízható működés és 7/24 órásüzemelés, egyszerűbb, központi menedzselhetőség, alacsony fogyasztás - követően a BVOP Infocenter kiépítésével és üzembehelyezésével kapcsolatosan tájékoztat az anyag.

    Letöltés
  • VPOP virtualizált szerverpark VMware megoldásokkal

    VPOP virtualizált szerverpark VMware megoldásokkal

    A VPOP egyedi, javarészt belső fejlesztésű, standard-ek alapján kialakított szakmai rendszereket használ, 7/24-es ügymenettel és magas rendelkezésre állású technológia használatával a kritikus alkalmazásoknál. A kiszolgálói farmok idővel nagymértékben az is növelte, hogy a kritikus rendszereknél fejlesztői, üzemi teszt és üzemi éles architektúrára is szükség volt, így a szükséges szerverek száma is hamar túlnőtte a felügyelethez rendelkezésre álló HR erőforrásokat, valamint a háttér infrastruktúra (hűtés, energia) határait. Blade rendszerű szerverpark kialakítása, stabil és megbízható működés, egyszerű kezelhetőség, valamint a könnyű és széles alkalmazhatóság lett célként megfogalmazva, bevezetése pedig jelen anyagban összefoglalva.

    Letöltés
  • Virtualizált rendszer kormányzati környezetben

    Virtualizált rendszer kormányzati környezetben

    A 2006-ban hatósági és szakigazgatási feladatok ellátására létrehozott, kutatási, fejlesztési, laboratóriumi és vizsgálati, valamint szaktanácsadási teendőket ellátó Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal működését országszerte több partnerintézmény és több telephely biztosítja, budapesti irányítás alatt. A horizontálisan és vertikálisan is kiemelten fontos feladatok speciális igényt támasztanak az informatikai háttérre, amelyre virtualizált rendszer bevezetése adott választ, ennek összefoglalója található a dokumentumban.

    Letöltés
  • Virtualizáció autós kereskedőházban

    Virtualizáció autós kereskedőházban

    Az olyan, több cégcsoportból álló kereskedőházak, mint a Summit Autó Csoport kereskedelmi tevékenysége 90%-ban fejlett IT infrastruktúrát igényel. Az ügyfélközpontú működés, a kapcsolódó pénzügyi, biztosítási tevékenység organikusan épült és fejlődött egy bizonyos szintig a céggel, míg 2006-ra elavulttá vált, megújulásra szorult mind a hardver modernizáció, mind az egyszerűbb szervermendzsment, mind a kompatibilitást tekintve. Rövid kivonat a felmérés, tervezés és kivitelezés szakaszairól.

    Letöltés
Szakértőink írják
Biztonságos klimatizálási megoldások a számítóközpontokban

Bernd Hanstein mérnök- és termékmenedzsment igazgató, Rittal Herborn Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi. tovább»

Békés Viktor, Rittal
ECM, avagy a digitális adatvagyon kezelése

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW A növekvő adatmennyiség, az egyre szorosabb határidők, az ügyfelek tájékozottságának növekedése folyamatos kihívások elé állítják a szervezeteket, és a siker megtartása informatikai téren is egyre szofisztikáltabb megoldásokat, valamint egyre szorosabb együttműködést követel. tovább»

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW