Már hivatalos: október 22-én jön a Windows 7
Az Acer már május elején szellőztette meg, hogy a Windows 7 piacra dobásának hivatalos dátuma október 23. lesz. A Microsoft a TechEd konferencián ehhez képest arról beszélt, hogy a negyedik negyedévre, a karácsonyi bevásárlások időszakára időzíti a Windows 7 végleges változatának kiadását. Ma pedig a tajvani Computex kiállításon a cég OEM divíziójának alelnöke, Steve Guggenheimer hivatalosan is bejelentette: a Windows 7 és az első számítógépek, melyekre ezt az operációs rendszert telepítették, október 22-én lesznek megvásárolhatók. A cég szerverekre szánt operációs rendszere, a Windows Server 2008 R2 is ugyanekkor lesz elérhető. A Microsoft júliusban adja át az operációs rendszer gyártásra kiadott (Release to Manufactirung - RTM) kódját partnereinek. A röviddel a Windows 7 kiadása előtt Windows Vistával eladott gépekhez ingyenes upgrade-et tesz lehetővé, de ennek pontos részletei csak később látnak napvilágot.
A Windows 7 Upgrade Option nem az első ilyen ajánlata a cégnek, hiszen a Vista megjelenése előtt hasonló módon kedvezett az előtelepített Windows XP-vel szállított gépek vásárlóinak.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.