A Windows 7-re várva
A PC World híradása szerint több forrás is megerősítette, hogy a Windows 7 igen korai változatát a Microsoft már tesztelhetik a cég "kulcsfontosságú partnerei". A Milestone 1 (M1) verzióval együtt a Microsoft útiterve is nyilvánosságra került, mely szerint a Vista utódja akár már jövőre megjelenhet. A korai verzió egyelőre csak angol nyelvű, de létezik belőle x86-os és x64-es változat is. A Microsoft által kiemelt érdekesség, hogy több gyártótól származó grafikus kártyákból álló, heterogén rendszert is képes kezelni. Helyet kapott benne a médiaközpont alkalmazás új változata - igaz, egyelőre még csak a PC-hangszóróját képes megszólaltatni.
A Windows 7-ről egyelőre kevés információ áll rendelkezésre. Azt lehet tudni, hogy beépített érintőképernyő-támogatást tartalmaz majd, és a MinWin névre keresztelt kernel mindössze 40 megabájt körüli memóriát foglal el. Ezt Eric Traut, a Microsoft fejlesztőmérnöke tavaly októberben egy konferencián mutatta be, amikor a MinWin korai verziójával egy HTTP-kiszolgálót futtatott egy virtuális gép belsejében, mindössze 33 megabájt memória felhasználásával.

Aki szerint a Windows Vista nem szerepel olyan jól, mint azt a Microsoftnál várták, az a fent említett útitervben bizonyítékot is talál erre: a vállaltnál gőzerővel dolgoznak a Vista utódján, és annak 2010-es megjelenését előrehozták 2009-re. Ha a Microsoft tartani szeretné a 2009 második félévére kitűzött megjelenést, akkor sietnie kell. Az M2 verzió a tervek szerint 2008 április-májusára készül el, az M3 pedig valamikor a harmadik negyedévben. A béta-, valamint az RC verzió megjelenési ideje még nincs eldöntve, de egy év múlva talán már működő bétát is láthatunk az operációs rendszerből.
A napokban nyilvánosságra hozott adatok ezzel együtt nem azt támasztják alá, hogy bajban lenne a Vista. A CDW számítástechnikai kereskedő jelentése szerint 2007 februárja és novembere között 29-ről 48 százalékra nőtt azoknak a cégeknek a száma, amelyek elkezdték a Vistára való áttérést, vagy legalábbis már tesztelik az új rendszert. A prímet a kisvállalatok viszik, náluk ugyanis már 53 százalékos az arány; a második helyen a felsőoktatási intézmények állnak a maguk 49 százalékával.
A CDW termék- és partnerkapcsolati igazgatója, David Cottingham szerint az átállást nehezíti, hogy az olyan vállalkozások, amelyek specializált alkalmazásokat futtatnak, gyakran találkoznak Vista-kompatibilitási problémákkal. Iparági elemzők azt is gyakran megfogalmazzák, hogy néhányan már az emlegetett Windows 7-et célozzák meg, és annak 2009-e, vagy akár 2010-es megjelenéséig szívesen kihagyják a Vista jelentette lépcsőfokot.
A CDW adataiból az is kiderül, hogy a Microsoft komolyan dolgozik a szóban forgó kompatibilitási problémák leküzdésén. 2007 februárjában a Vistát bevezető vállalkozások fele nyilatkozott úgy, hogy új hardvereszközökre is szüksége volt ennek lebonyolításához; novemberre ez az arány 44 százalékra csökkent. A CDW felméréséről egyébként további adatokat olvashatunk a Network World cikkében.
Közben az XP hívei sem alszanak: az InfoWorld online aláírásgyűjtésbe kezdett "Mentsük meg az XP-t" címmel, melyet már az első 36 órában 12 621 látogató alá is írt. (Aki a témával kapcsolatban a véleményét is le akarja írni, az megteheti az InfoWorld "Save XP" blogján.) A petíciót tavasszal juttatják majd el a Microsofthoz, reményeik szerint elegendő számú aláírással ahhoz, hogy a vállalat komolyan is vegye.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



3 hozzászólás
Szerintem annak a 12000 látógatónak elavult a gépe!A Vista Stabil sp1-el!Egyszer ugy is vége az xp-nek!
Szerintem nem mindenki teheti meg, hogy évente új gépet vesz.
Ejne,Ejnye a VISTA nem vált beXP.Prof ,jelenelgi ára drágább mint a Vistáé,mire vár a csoró Magyar?