XX. Magyar Innovációs Nagydíj

2011. december 12., 13:53
Meghirdették a 2011. évi, jubileumi XX. Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot, amire olyan Magyarországon bejegyzett vállalkozások jelentkezését várják, amelyek idén műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel kiemelkedő üzleti hasznot értek el.

Az innováció kiindulási alapja kutatási-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet. A pályamunkák közül a bírálóbizottság a 2011-ben elért többleteredmény/többletárbevétel, egyéb műszaki, gazdasági előnyök, illetve az innováció eredetiségének, illetve társadalmi hasznosságának figyelembevételével választja ki a győztest. Az Innovációs Nagydíj mellett hét másik Innovációs Díjat is kiosztanak.

Az Innovációs Nagydíj pályázat sikerességét jelzi, hogy az eddigi tizenkilenc pályázati felhívásra összesen 980 pályamű érkezett be, ebből 865 volt megvalósult, sikeres innováció, és ezek közül 152 kapott különböző innovációs díjat.

A pályázatot meghirdető eseményen a 2010. évi Innovációs Díjat nyert vállalkozások mutatták be cégük innovációs tevékenységét. Csizmadia Norbert helyettes államtitkár rövid áttekintést adott a hazai innovációs támogatási rendszeréről, valamint a pályázati lehetőségekről, kiemelve az innováció a magyar nemzetgazdaság növekedésében betöltött fontos szerepét.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2012. február 8., 12 óra. A pályázati feltételeket és egyéb információkat a www.innovacio.hu/nagydij oldalán olvashatják el az érdeklődők.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ