Hirdetés
. Hirdetés

A biztonságosabb netért

|

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője és hotline működtetője összesítette 2019-es oktatási tevékenységét.

Hirdetés

Hasonlóan a korábbi évekhez, a program keretében idén is kötetlen, játékos, interaktív formában hívta fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre, azok kivédésének módozataira, és az internet által kínált pozitív lehetőségekre, azok kihasználására. 

Hirdetés

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a program itthoni koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatói az internet biztonságos használatának oktatásával, tudatosításával foglalkoznak. Ennek érdekében 2019-ben több mint 30 000 felhasználót oktattak. 

A  28 542 gyerek mellett 5714 tanárt, szülőt és döntéshozót is továbbképeztek, 220 különböző budapesti és közel 100 vidéki helyszínen, összesen 1352 alkalommal. 

A gyerekek, szülők és pedagógusok minden településen érdeklődve fogadták az oktatókat. Az előadások számos esetben kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg egymással. 

                 

Éves áttekintés, mérföldkövek

2019. február 5-én, a Biztonságos Internet Napra szervezetünk egynapos programmal és egy pályázati kiírással készült. A pályázatra több mint 50 munka érkezett be az ország minden területéről, az egész napos rendezvényen pedig az érdeklődők különböző szakemberekkel találkozhattak és beszélgethettek az internetbiztonságról. Két különböző témában szerveztünk kerekasztal-beszélgetést, ahol a meghívottak hazai jó gyakorlatokat, magyar fejlesztésű applikációkat, gyerekeknek szóló, témába vágó kalandregényt mutattak be a hallgatóknak, de arról is beszélgettek, hogy ki mit tehet annak érdekében, hogy az internet mindannyiunk számára egy jobb hely legyen. Az érdeklődők kipróbálhatták az Óriás Lájkvadász társasjátékot is, a SIP-oktatók és a SIP Youth Panel csapatának vezetésével.

2019 áprilisában ismét csatlakoztunk a Digitális Témahéthez, ekkor 17 budapesti és 24 vidéki intézményben összesen 99 órát tartottak oktatóink. Idén ugyancsak ott leszünk az eseményen, március 23-27. között. 

2019. május 25-26-án, a Városligeti Gyermeknapon, a Biztonságos Internet Sátorban minden eddiginél több támogatónk, partnerünk, informatikai cégek, döntéshozók és önkéntesek várták az érdeklődőket, az internetbiztonsághoz, adatvédelemhez kapcsolódó kalandos játékokkal, labirintussal, kézműves-foglalkozásokkal és logikai feladatokkal. A két nap alatt több mint tízezren fordultak meg a sátorban!  

A mozgalmas tanévet kalandokkal teli nyár követte. Számos szabadtéri rendezvényre, témanapra és -hétre, tematikus táborba, nyári táborokba, programozó táborba hívták a SIP oktatóit, ahol interaktív foglalkozások keretében, játékos formában beszélgettünk a kíváncsi gyerekekkel.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Legfőbb Ügyészség 2019. július 10-én együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a gyermekeket érintő, kibertérben megjelenő fenyegetések elleni hatékony fellépés, és ezzel egy biztonságos kibertér kialakítása a gyermekek, a jövő nemzedék számára.

Az aláírt dokumentum értelmében az NGYSZ és a Legfőbb Ügyészség kölcsönösen lehetőséget biztosít egymásnak a saját szervezésű előadásokon és konferenciákon való részvételre. Mindemellett évente két alkalommal közösen kiértékelik addigi együttműködésüket.

Október 1-2-án rendeztük meg az X. Nemzetközi Médiakonferenciát "A média hatása a gyermekekre és fiatalokra" címmel a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a 33 előadást több mint 300 hallgató követte a helyszínen. Az előadásokat élőben is közvetítettük honlapjainkon és közösségi oldalainkon. (https://www.facebook.com/nemzetkozi.gyermekmento/,https://www.facebook.com/SaferinternetMagyarorszag/) Ezek jelenleg is elérhetők szervezetünk Youtube-csatornáján és a www.gyermekmento.hu honlapon is.

2019. október 22-én együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság, melynek célja a hazai digitális tartalmak minőségi fejlődését gátló, a kiskorúak szellemi, erkölcsi fejlődését veszélyeztető, tiltott és káros tartalmak visszaszorítása, különös tekintettel a gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló, a rasszista, a drogterjesztésre és -fogyasztásra biztató, valamint az erőszakos tartalmakra. 

A megállapodásban kiemelt hangsúlyt kapott a gyermekek zaklatásának visszaszorítása, a biztonságosabb online tér megteremtése, valamint a gyermekek egészséges fejlődését lehetővé tevő informatikai környezet fenntartása. 

Fiatalokból álló Youth Panel-csapatunk 2019 során újabb lelkes tagokkal bővült, illetve kiválasztottuk azt a fiatalt is, aki programunkat Brüsszelben képviselhette a most már éves rendszerességgel megrendezett októberi Safer Internet Fórumon.  

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.