Hirdetés
. Hirdetés

A koronavírus miatt triplájára nőtt a túlterheléses támadások száma

|

Mivel a kiberbűnözők és célpontjaik is a gép elé kényszerültek nyári programjaik helyett, így a tavalyihoz képest jóval több dolga van az antivírus szoftvereknek.

Hirdetés

A Kapersky nemrégiben közzétett jelentése szerint komolyan megnőtt a DDoS, azaz a túlterheléses támadások száma 2020 második negyedévében. A cég elárulta, hogy majdnem háromszor annyi ilyen jellegű támadást kellett elhárítaniuk az elmúlt hónapokban, mint a tavalyi éveben, ez pedig szerintük egyértelműen a járványhelyzet következménye.

Hirdetés

A cég közleménye szerint a kiemelkedő szám annak tudható be, hogy mind a kiberbűnözők, mind a célpontjaik kénytelenek voltak újragondolni nyári terveiket, a kijárási korlátozások és a közösségi távolságtartás miatt jóval több időt töltöttek számtógép előtt, és ha már a rosszakarók ott ragadtak, azzal foglalkoznak, amihez a legjobban értenek.

"A Kaspersky DDoS Protection szoftvere által 2020. második negyedévében észlelt és blokkolt támadások száma 217%-kal volt magasabb, mint a 2019-es év azonos időszakában. Ráadásul a 2020. második negyedévi támadások mennyisége kicsivel meg is haladta az év első negyedévében regisztrált számot." - írja jelentésében a Kapersky.

Az elmúlt évek tapasztalata szerin az év elején megugrik DDoS-támadások száma, hiszen ekkor pörög leginkább az üzleti élet, majd késő tavasszal és nyáron visszaesés tapasztalható, ahogy a cégeknél megindulnak a tömeges szabadságok. Azonban idén a nyári időszakban elhárított támadások száma meghaladta az első negyedéves mennyiséget, ezt mutatja az alábbi grafikon is:

"Az emberek az idén nem vakációzhattak a szokásos módon, mivel sok régióban továbbra is érvényben maradtak a COVID-19 járvány kitörése után bevezetett korlátozások. Ennek következtében a szokásosnál többen vannak olyanok, akik kénytelenek még mindig online eszközökről végezni a magán- és a munkával kapcsolatos tevékenységeiket, vagyis ez egy igen intenzív időszak az online vállalatok és az informatikai erőforrások számára. Ezért aztán minden korábbinál élénkebb tevékenységet tapasztaltunk a DDoS-piacon, és egyelőre nem látunk csökkenésre utaló jeleket" - mondta Alekszej Kiszelev, a Kaspersky DDoS Protection csapatának üzletfejlesztési vezetője.

A Kaspersky szerint a szervezetek úgy tudnak gondoskodni a megfelelő védelemről, ha erre kiképzett szakembereket jelölnek ki, akik mindig készenlétben állnak, ha el kell hárítani egy DDoS-támadást. Emellett érdemes ellenőrizni az internetszolgáltatókkal kötött megállapodásokat és elérhetőségi adatokat, hogy egy támadás esetén azok gyorsan rendelkezésre álljanak. Végezetül pedig érdemes valamilyen profi szolgáltatást igénybe venni, mely védelmet nyújthat az ilyen jellegű kísérletek ellen.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.