Hirdetés
. Hirdetés

A vásárló érintése

|

Némi túlzással elmondhatjuk, hogy a valóban egyszerű, érintés-alapú mobilfizetés az elmúlt tíz év egyik nagy, ám a mai napig beváltatlan ígéretének bizonyult. Az Apple, a Visa, valamint egy sor kereskedő és szolgáltató cég legutóbbi bejelentéseit hallva azonban derűlátó elemzők most arra számítanak, hogy jövőre ez a terület is lendületet vehet.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy a valamilyen mobileszköz használatával – azaz nem magával a bankkártyával, hanem a bankkártyát helyettesítő vagy a bankkártya adatait tároló alkalmazással – történő fizetés alapjául szolgáló NFC (near field communications) és néhány más technológia kiforrottnak számít, a felhasználói bázist tekintve egyetlen digitálispénztárca-megoldásnak sem sikerült elérnie azt a kritikus tömeget, amely széles körben általánossá tehetné alkalmazását.

Hirdetés

A digitálispénztárca-megoldások piaca továbbra is fejlődésének korai szakaszában jár, amelyben a szállítók számára a legnagyobb kihívás, hogy az új koncepciót elfogadtassák a felhasználókkal. Ebben a helyzetben aligha könnyíti meg a piaci szereplők dolgát, hogy egyedül az Egyesült Államokban több mint 70 különböző digitálispénztárca-megoldás – például Google Wallet, ISIS, VISA V.me, MasterCard payPass, Starbucks, Dunkin Donuts, MCX, PayPal Wallet – van használatban, amelyeket hasonlóan változatos profilú szervezetek, IT-szállítók, bankok, online pénzügyi tranzakciók kezelésével foglalkozó vállalatok, távközlési cégek, étterem- vagy kereskedelmi láncok fejlesztettek.

Billen a mérleg
A TSYS egyik tanulmánya szerint 2012-ben az összes bankkártyás fizetésnek mindössze 1,2 százalékát tették ki a digitális pénztárcával végrehajtott tranzakciók. A Gartner 2013-as adatai alapján a mobileszközökről indított fizetési tranzakciók csupán 2 százaléka volt köthető valamilyen NFC-alapú megoldáshoz.

Mindez azonban már 2015-ben gyökeresen megváltozhat, ha hihetünk az elemzőknek, akik sokkal derűsebbnek látják az érintésalapú mobilfizetés közeljövőjét, többek között az Apple által nemrég bejelentett Apple Pay rendszer indulása miatt.
Noha digitális pénztárca nem csupán mobileszközön létezhet, piaci sikere, elfogadottsága alapvetően a mobileszközök használatára építő e-kereskedelem, vagyis m-kereskedelem (m-commerce) elterjedésén múlik. Egy felmérés szerint, amelyet a Branding Brand m-commerce megoldásszállító az általa kiszolgált kiskereskedelmi láncok körében végzett az Egyesült Államokban, 2011 óta dinamikusan növekszik a mobileszközökről – például okostelefonokról – indított, online vásárlások száma, így arányuk az asztali gépekről, illetve notebookokról indított, hasonló tranzakciókhoz képest 2014 augusztusában elérte az 51 százalékot.

Egybecseng ez az IBM adataival, melyek miszerint 2013-ban a karácsonyi vásárlási szezonban ez az arány 48 százalék volt. Fontos mozzanat azonban, hogy bár ezeket a tranzakciókat, a vásárlás folyamatát a fogyasztók valamilyen mobileszközről indították, a fizetésre többnyire asztali gépükön kerítettek sort. Ennek oka alapvetően az, hogy a mobileszközön történő fizetést továbbra is bizalmatlanság övezi, de az sem segít, hogy a tervezők és a fejlesztők rossz döntései nyomán a felhasználói felület, és ennek következtében a fizetési folyamat sok esetben túl bonyolultra sikeredik.

 

A Forrester számítása szerint az elmúlt 6 évben Európában évente átlagosan 10 százalékkal nőtt az online kiskereskedelmi forgalom, így 2015-re az online vásárlók száma elérheti a 303 milliót. Ezek a számok is arra utalnak, hogy a hátráltató tényezők dacára az e-kereskedelem, és ezen belül az m-kereskedelem a növekedés pályáján halad, vagyis minden adott az m-kereskedelmet várhatóan még jobban felfuttató digitális pénztárcák elterjedéséhez.

Kis lépés az Apple-nek
...de hétmérföldes előrelépés lehet az m-kereskedelem számára, melynek történtében alighanem fordulópontot jelent majd az Apple Pay indulása. Az elmúlt időszak legalábbis híján volt az olyan eseményeknek, amelyek nagyobb hatással lehettek volna a területre.

Az Apple nagy felhasználói bázisa – például az 500 millió aktív iTunes felhasználó regisztrált bankkártyája – már önmagában is hatalmas lökést adhat az NFC-alapú digitálispénztárca-megoldások elterjedésének, még akkor, is ha ehhez a kereskedőknek speciális POS-terminálokat kell felszerelniük.

De van itt még valami, ami talán az NFC-technológiára épülő mobilfizetésnél is fontosabb lehet. Az Apple ugyanis megállapodott több kiskereskedelmi és vendéglátóipari lánccal, valamint szolgáltatóval – partnerei közé tartozik például a Groupon, a Target, a Starbucks, a Tickets.com és az Uber, hogy csak az Európában is ismert cégeket említsük –, hogy sikeres online kereskedelmet lebonyolító mobilalkalmazásukban tegyék lehetővé az Apple Pay-jel való fizetést is. Az ehhez szükséges fejlesztések elvégzéséhez rendelkezésükre bocsátott minden dokumentációt, valamint a Touch ID API-t is.

Az Apple és a kereskedelmi láncok együttműködése nyomán lehetővé válik, hogy a Groupon vagy a Target mobilalkalmazásával böngésző vásárló a termék online kiválasztása után egy gombnyomással – az iPhone ujjlenyomat-olvasó Home gombjának megnyomásával – engedélyezze a vásárlást, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogyan azt egy „téglából és cementből” épült, hagyományos üzletben személyesen tenné egy NFC-s POS-terminál előtt állva.

Más szóval a felhasználó az m-commerce vásárlás folyamatát teljes egészében végigviheti a mobileszközön, egyszerűen, de a biometrikus azonosításnak hála mégis biztonságos módon. Az előbbiekben hivatkozott elemzői felmérések fényében már érthető, hogy miért fontos ez az első pillantásra másodlagosnak tűnő megállapodás az Apple számára.

Nagyon is jó úton jár a cég, amit bizonyít az a körülmény is, hogy a PayPal idén tavasszal már bevezetett egy ujjlenyomat-alapú, biometrikus azonosítással ellenőrzött, egykattintásos módszert, mely minden PayPal-partner kereskedőnél lehetővé teszi a könnyített fizetést Samsung Galaxy S5 készülék használatával. Az Amazon vásárlói szintén élhetnek az egyszerűsített fizetés lehetőségével, a már 2009 óta elérhető 1-Click checkout azonban se ujjlenyomat-alapú azonosítást, se egyéb, biztonsági ellenőrzést megvalósító lépést nem iktat be a fizetés indításakor.

Tény, hogy a személyes adatok biztonsága – ide sorolva a bankkártyaadatok megbízható védelmét is – a digitálispénztárca-megoldások széles körű elterjedésének egyik legfontosabb előfeltétele. A támadások, amelyeknek tavaly a Target, illetve legutóbb a Home Depot vált céltáblájává, sok millió bankkártya adatait kompromittálták, és arra figyelmeztetnek, hogy az iparágnak kiemelten kell kezelnie a biztonsági követelményeket, legyen szó az elektronikus fizetés bármely formájáról.

Az Apple megoldása például egy ún. tokenizációs technológiát használ a bankkártyaadatok biztonságos továbbítására. A tokenizáció lényege, hogy a készülék a bankkártya adatait lecseréli egy véletlenszerűnek tűnő karakterláncra – tokenre –, és ezt küldi tovább a POS-terminálra, illetve a tranzakciót feldolgozó kártyakibocsátónak, aki tudja, hogy egy adott tokenhez milyen kártyaszám tartozik.

Hagyományosan a kiberbűnözők a kártyatulajdonos és a kereskedő, illetve a kereskedő és a bank közötti adatforgalmat lehallgatva, vagy a kereskedő adatbázisát feltörve szerzik meg a bankkártyák adatait. Tokenizált adatforgalom esetén azonban nincs mit ellopniuk, mivel a tokenek számukra értelmezhetetlenek maradnak, ráadásul időzárosak is, így rövid időn belül érvénytelenné válnak.

A Visa szintén nemrég jelentette be Visa Token Service szolgáltatáscsomagját, amely a digitális fizetési módszerek tokenizált megvalósítását támogatja – elsőként éppen az Apple Payt. Iparági várakozások szerint MasterCard is hasonló bejelentést tesz majd, várhatóan még ez év októberében.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.