Hirdetés
. Hirdetés

Az Apple egykori alapítója beperelte a Google-t

|

Steve Wozniak szerint a YouTube-on az ő nevében próbálják egyesek átverni a gyanútlanokat, és a Google nem tesz ez ellen semmit.

Hirdetés

Néhány napja komoly visszhangot keltett a Twitter meghackelése, ahol az ismeretlen támadók a jelek szerint Twitter alkalmazottakat lefizetve vagy megtévesztve bejutottak a mikroblog admin felületére és átvették az uralmat több fontos cég, márka és híres ember fiókja felett. Az egész egy bitcoinos átverés hirdetésére ment ki, és bár a mostani betöréses módszer új, a bitcoin-csalás egyáltalán nem az.

Hirdetés

Steve Wozniak, az Apple egykori társalapítója azért pereli most a Google-t és annak ernyőcégét, az Alphabetet, mert állítása szerint a Twitter-hack során megjelenített átverős üzenetekhez hasonlókat már jó ideje alkalmaznak YouTube videókban, de a videómegosztót pátyolgató Google nem tesz semmit az ilyen tartalmak eltávolítására.

Woz 17 másik felperessel együtt indította a jogi eljárást. Mindegyikük arcképét és nevét olyan videókban használták fel ismeretlenek, amelyek pontosan ugyanazt ígérik, mint a hét elején megjelenő kamu Twitter üzenetek: "utalj át valamennyi bitcoint, és én a dupláját küldöm vissza".

Természetesen azok, akiket sikerül így megtéveszteni, az utalást már nem tudják visszacsinálni, és értelemszerűen nem hogy az összeg dupláját, de a "szimpláját" sem kapják vissza.

Wozniak szerint a Twitter legalább példás gyorsasággal reagált az esetre, és ahogy felmérték a betörés súlyosságát, azonnal leállították a Twitter fiókok módosításának lehetőségét és a tweetelést is, amíg ki nem pucolták a támadókat a rendszerből. A YouTube azonban a tech-guru szerint többszöri felszólításra sem reagál, amikor hasonló átverésekkel operáló videókat jelentenek.

"Nem csak velem történt meg ilyesmi a YouTube-on, hanem például Elon Muskkal is" - írja Wozniak. "Az egésszel az a gond, hogy ez a te saját hitelességedet ássa alá, és bizony bőven vannak olyanok, akik nekünk írnak levelet azzal, hogy elveszítették a kriptopénzüket, és ránk haragszanak ezért. Az igazán nagy probléma az, hogy nincs bejáratott módja az ilyen videók eltüntetésének, még akkor sem, ha jogi követelést nyújtok be ezekkel kapcsolatban. Ilyenkor ugyanis algoritmusok kezelik a panaszt: egy ekkora cégnél, mint a YouTube, a Google vagy akár a Twitter, nagy szerencse kell ahhoz, hogy egyáltalán eljuss egy emberi operátorig."

Mindamellett, hogy a Twitter valóban viszonylag gyorsan reagált a betörésre, a megjelenített tartalmakért és az ezek miatt létrejött átverésekért már ők sem vállalják a felelősséget, és a szövetségi "Jóhiszemű Kommunikációs Paragrafusra" (Communications Decency Act) hivatkoznak, amely szerint egy tartalomszolgáltató nem felelős a mások által közzé tett információkért.

A YouTube a jogi eljárás megindításának hírére egyelőre annyit reagált, hogy mindent megtesznek a felületén megjelenő átverések és személyiség-lopások megakadályozására - ez egy szépen hangzó állítás, csak épp Wozniak szerint nem igaz. Majd a bíróságon kiderül, kinek hisz a jog.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.