Hirdetés
. Hirdetés

Ember és gép; egymásra utalva

|

A közeljövőben az emberiség eljutni látszik arra a pontra, amikor a háborúkat már nem ember vívja ember ellen, hanem ember a gép ellen, vagy gép a gép ellen. Vagy éppen fölmerül a kérdés, mennyi gép lesz már az emberben?

Hirdetés

Idén az ITBN Conf-Expo a mesterséges intelligencia és az ember közötti kapcsolatot helyezi a középpontba, akárcsak a közel nyolcvan programot felvonultató kétnapos rendezvény bónuszvetítése, a Kill Command című akciófilm, amely sajátos szemszögből igyekszik a mozivászonra varázsolni ezt a nem túl távoli jövőt. (A vetítés a rendezvény előestéjén, szeptember 19-én a Cinema City Aréna nagytermében lesz.)

Hirdetés

- Az első napon az ember és a gép, a második napon pedig a gép és az ember kapcsolatát, jövőjét vizsgáljuk számos aspektusból. A műszaki megoldásokat elemző előadások mellett a mesterséges intelligencia szociálpszichológiai, etológiai vonzatait is neves előadók boncolgatják - vázolta a programot Keleti Arthur kiberbiztonsági stratéga, az ITBN Conf-Expo alapítója, főszervezője.

Ember a gép szemszögéből
- Az intelligencia egy kicsit túlértékelt fogalom, azt hiszik, hogy az valamiféle isteni tulajdonság, amivel mindent meg lehet oldani. Erről szó sincs. Az intelligencia bizonyos problémák megoldására tesz alkalmassá, ezekben nagyon jók vagyunk, másokban kevésbé - bocsátotta előre egyik idei gondolatmenetét Csányi Vilmos humánetológus, a rendezvény valaha volt legnépszerűbb független előadója.

- Miért különbözik ennyire egymástól ember és modern gép? Az ember egy ötletekkel és megérzésekkel teli, érzelemvezérelt biológiai teremtmény, mely az evolúció milliárdnyi évei alatt vált egyre tökéletesebbé. A gép pontos, hatékony, élettelen tárgy, amely durván számolva hetvenévnyi innováció eredménye. Legalábbis az emberiség szempontjából - fejtegette Keleti Arthur.

- Egy számítógép talán azt mondaná inkább, hogy az emberek lassan értik meg a dolgokat és lassan is szaporodnak, nem tudnak teljesen tárgyilagosak lenni, és hiba nélkül még pár megabájtnyi információt sem képesek feldolgozni vagy tárolni.

A kiberbiztonság mára alapvető dimenzióvá, ugyanakkor pedig az egyik legnagyobb kihívássá vált a fogyasztók és az üzletek, a civilek és a hadsereg, a polgárok és az állam számára. Óriási technológiai dilemmák, a köd, amely a támadások elkövetőinek kilétét fedi, a hackerek változatos motivációi, a nemzetállamok hatalmi játszmái, illetve az adatok és információk feldolgozásának előre nem látható kockázatai mind részét jelentik a problémacsomagnak.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy amikor a gépekre bízzuk jó néhány jelentős probléma megoldását, mint például a viselkedésanalízist vagy arcfelismerést, az emberek egyszer csak védtelennek érzik magukat, és egyfajta kontrollvesztést élnek át.

Ám mindezek mélyén ott lapul az a megállapítás, hogy gépek nélkül nem boldogulnánk. A hacking, a kiberzsarolás, a visszaélések a számítógépes rendszerekben mára virágzó üzletággá váltak, melyek sokmilliárdnyi dollár nyereséget termelnek a bűnözők számára, és még több milliárdnyi veszteséggel sújtják az áldozatokat.

Hirdetés

A dolgok szapora internete
Mindezeken túl tanúi lehetünk annak a jelenségnek, amelyet kifejezetten a számítógépek működése váltott ki: a rendkívül bonyolult és egyre több mutáción áteső kórokozóknak, a nulladik napi támadások riasztóan növekvő számának, az 50 milliárd IoT-készülék közeledő rémálmának és az összes többi felmerülő, jelenleg még nem ismert fenyegetésnek a kibertérben. Mindnyájunknak különböző eszközökre és önfejlesztő gépekre lesz szükségünk ahhoz, hogy ellenőrzésünk alatt tudjuk tartani mindezt, és olyan pillanatnyi működési előnyt nyerjünk, ami megadja számunkra a fennálló pénzügyi és üzleti helyzetünket stabilizálni képes csöppnyi esélyt - fejtegette a konferencia központi kérdéseit Keleti Arthur.

- Lényegtelen, mennyire bizonytalan az ember és gép együttélésének és együtt munkálkodásának jövője, az érem mindkét oldalát meg kell ismernünk, és segítenünk kell a kiberbiztonsági szakembereket, hogy minél jobban megismerjék az előttük álló lehetőségeket. Egymást kölcsönösen tanítva tudjuk csak megnyitni a kaput, amelyen át lehetővé válik, hogy hatással legyünk a nyilvánosságra, a felhasználókra, a civilekre, a döntéshozókra vagy a médiára, továbbá a mesterséges és emberi intelligencia alaposabb megértésén keresztül segítsük őket, hogy megleljék nyugalmukat.

VISSZA A JÖVŐBE
Visszatekintve a kezdetekre: az először 2005-ben megrendezett ITBN-en ötszáz látogató vett részt. Mára a rendezvény Közép-Európa legnagyobb IT-biztonsági szakrendezvényévé nőtte ki magát, és Conf-Expoként ötvözi a konferenciák és szakvásárok hangulatát. Tavaly már kétezernél több látogató vett részt az adott év trendjeit, legégetőbb problémáit boncolgató kétnapos eseményen.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.