Hirdetés
. Hirdetés

Finn EP-képviselővé válna a svédeknél ülő kalóz

|

A The Pirate Bay egyik alapítója a börtönből rögtön az Európai Parlamentbe tenné át a székhelyét.

Hirdetés

Ezen hét talán legabszurdabb híre, hogy a The Pirate Bay üzemeltetése miatt még 8 hónapig egy svéd börtönben vendégeskedő Peter Sunde bejelentette politikai ambícióit: az úriember jövőre a finn kalózpárt színeiben be kíván jutni az Európai Parlamentbe. Meglepő módon a párt egyébként Kim Dotcomot is megkereste a lehetőséggel, ám az egyéb elfoglaltságaira hivatkozva elutasította az ajánlatot – igen, még az új-zélandi üzletember is rendelkezik finn állampolgársággal.

Hirdetés

Sunde állítása szerint európai parlamenti képviselőként elsősorban a szerzői jogi törvények racionalizálásán fáradozna, emellett pedig vegetáriánusként állatvédelmi törvényeken és ételekkel kapcsolatos szabályozásokon is szívesen dolgozna. Politikai hovatartozása meglehetősen vegyes, bevallása szerint egyben szocialista, zöld és kalóz.


A finn kalózpárt szerint formálisan semmi akadálya sincs Sunde képviselői jelölésének: a papírokat a börtönben is alá tudja írni, a pozíció elnyerése esetén pedig a mandátuma már a büntetésének letöltése után kezdődne.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.