Így fosztják ki a virtuális pénztárcákat

|

Egy 21 éves amerikai csaló több millió dollárt lopott a SIM-eltérítés nevű módszerrel.

Hirdetés

A 21 éves New York-i Nicholas Truglia több millió dollár értékű kriptovalutát lopott a Szilícium Völgy fejeseitől a SIM-eltérítésnek vagy "port-out" csalásnak nevezett trükkel. Ennek lényege, hogy a mobilszolgáltató a hekker SIM kártyájához rendeli a megtámadott mobil telefonszámát, és a bűnöző ezáltal teljhatalmat szerez az áldozat fiókjai, jelszavai és virtuális pénztárcája fölött.

A csalássorozat egyik kárvallottja elmondta, hogy egyszer csak megsüketült a mobilja, és a számlájáról egymillió dollár értékű kriptovalutát emeltek le. Hasonlóképpen járt a többi áldozat is, akik közt block-chain tárlószolgáltatás-igazgató éppúgy akad, mint startup alapító és befektetési szakember.

A port-out csalás azzal indul, hogy a bűnöző valamiképp meggyőzi a mobilcéget, irányítsa át az áldozat telefonszámát az ő mobiljára. A hekker ezután átállítja azokat a jelszavakat, amelyekhez SMS alapú, kétfaktoros hitelesítésre van szükség, és innentől kezdve már bármit megtehet a mobillal.

A szakemberek szerint a port-out scam elleni védelem viszonylag egyszerű: a SIM cserékhez állítsunk be egy biztonsági PIN-t a fiókunkban.

- Hirdetés
Hirdetés
X
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra » Advertisement

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.