Hirdetés
. Hirdetés

Kibervédelmi startupok Izraelből

|

Izrael régóta kiberbiztonsági nagyhatalom. Az országban virágzanak a startupok, amelyek a világ minden részéről vonzzák a tőkét. Bemutatunk közülük néhány izgalmasat.

Hirdetés

Komoly gyomrost vitt be a világgazdaságnak a koronavírus-járvány, viszont felgyorsított egy évek óta tartó folyamatot: a vállalatok átállását a felhőalapú működési módra. Ennek továbbgyűrűző hatása jelentősen megnövelte az igényt az olyan védelmi megoldások iránt, amelyek ezt a modellt biztonságossá teszik - a kereslet növekedése pedig a kínálat bővüléséhez vezetett, aminek a jelei a világ számos országában, így Izraelben is megfigyelhetők. Izrael hagyományosan nagyon erős a titkosítás és az információbiztonság területén, és a pandémia idején vállalkozások sokasága mozdult rá az újfajta piaci igényekre. 2020-ban a startupok 1,25 milliárd dollárt gyűjtöttek össze, hétszer annyit, mint 2019-ben - úgy, hogy közben világszerte tombolt a koronavírus-járvány.

2020 hatalmas lendületet adott azoknak a platformoknak, amelyek a távmunkát segítik: szárnyaltak a Zoom, a Microsoft, a Google részvényei, és mindenki jól járt, aki ezen a területen érdemit produkált. Ám az átállás a felhőre, a virtuális gépekre és az automatizált fejlesztésre olyan újfajta biztonsági problémákat generált, amiket a hagyományos védelmi megoldások, tűzfalak már nem képesek kezelni. Az architektúra megváltozása új megoldásokat követelt, és erre éreztek rá a piaci szektor legdinamikusabb szereplői, a startupok.

Az izraeli informatikusok jó ideje a kiberbiztonsági technológia élvonalába tartoznak: szakmai gyökereik még az 1990-es évek elejére nyúlnak vissza: ekkoriban hozta létre a katonai biztonság területén komoly tapasztalatokat szerzett szakemberek egy csoportja a Check Point Security Technologiest, amely úttörő szerepet játszott a nagyvállalati tűzfal-technológia területén. A Check Point és néhány más, hasonló profilú vállalkozás nevelte ki azokat az IT-seket, akik később kiberbiztonsági startupok sokaságát alapították meg: ezek egy részét az óta felvásárolták multinacionális cégek, de sok más ma is a maga útját járja. Most lássunk néhány figyelemre méltó izraeli vállalkozást a szakterületről!

Wiz

Tavaly alapították a vállalkozást, főhadiszállása Tel-Avivban és Palo Altóban van, összegyűjtött tőkéje százmillió dollárra rúg. A cég korszerű, áramvonalas megoldásokat keres a nagyvállalati biztonságra: felkutatja a felhőalapú környezet sebezhetőségeit, és számba veszi a konfigurációs, hálózati és azonosítási problémákat, továbbá mindazon gondokat, amelyek veszélyeztetik a működést, illetve kedvezőtlenül hatnak a vállalati folyamatokra.

A Wiz mint startup azért érdemel kiemelt figyelmet, mert kevesebb mint egy évvel megalapítása után 100 millió dolláros kockázatitőke-beruházást jelentett be. Jó ajánlólevél az is, hogy a cég igazgatója a három társalapítóval 2015-ben 320 millió dollárért adott el a Microsoftnak egy felhőbiztonsági startupot, és korábban a Microsoft izraeli felhőbiztonsági kutatásait irányította.

Salt Security

Jelenleg 60 millió dollárnál tart a 2016-ban alapított, Tel-Avivi székhelyű startup, melynek fő profilját az API-biztonság jelenti. A Salt gépi tanulási megoldásokat mozgósítva elemzi az API-k működését normális körülmények között, és detektálja azokat a rendellenes tevékenységeket, amelyek támadásra utalhatnak.

Ügyfelei között olyan óriásokat találunk, mint a Gett vagy a City National Bank. Decemberben 30 millió dollárt gyűjtött, alig fél évvel korábban pedig 20 millió dollárt szedett össze, vagyis a befektetők részéről is komoly bizalmat élvez.

WhiteSource

Ezt a startupot 2011-ben alapították, és összegyűjtött tőkéje jelenleg 46 millió dollárra rúg. Főhadiszállása nem Izraelben, hanem New Yorkban van, és a nyílt forrású fejlesztési platformok biztonsági problémáira koncentrál. Ezek a platformok ma már kulcsszerepet játszanak a felhőszámítási szolgáltatásokhoz használt eszközök fejlesztésében, azonban decentralizált természetük miatt csábító célpontjai a biztonsági támadásoknak. A WhiteSource olyan szoftvereket készít, amelyek segítségével a nagyvállalatok felderíthetik és kijavíthatják a nyílt forrású projektekben megszülető kódok biztonsági réseit. Eszközei felderítik a kódban a sebezhető pontokat, és arra is fényt derítenek, hol és miképp használják az alkalmazások a sebezhető kódot.

Olyan ügyfelekkel büszkélkedhet a WhiteSource, mint az IBM, a Comcast és a KPMG; nyilván nem véletlen, hogy befektetőként a Microsoft is felfigyelt rá. 2018-ban a cég 35 millió dollárt gyűjtött össze, a WhiteSource beindítása előtt pedig alapítói egy identitáskezelő vállalkozást adta el a CA-nak.

Aqua Security

A 2015-ben alapított Aqua Security, amely jelenleg 130 millió dollárnál tart, olyan platformot fejleszt, amely biztonsági és vírusellenőrzést végez a konténerekben, más néven programtárakban (ezek olyan megoldások, amelyekben teljes futási környezetként tárolódnak a kódok). A platform a konténer fejlesztési folyamatába ágyazódik, és szigorú biztonsági policyt kényszerít ki, emellett ellenőrzi azokat az alkalmazásokat, amelyek felhőalapú szervereket használnak, illetve a felhőben tanyáznak.

Az Aqua Security, amelynek fontos megrendelője az NCR, befektetői között tudhatja a Microsoftot és a Check Point egyik alapítóját, Shlomo Kramert. A startup idén májusban a negyedik körben 30 millió dollárt gyűjtött össze.

Orca Security

Szintén Tel-Avivi székhelyű a 85 millió dolláros tőkéjű Orca Security, amely 2019 óta szereplője a kiberbiztonsági piacnak. Arra szakosodott, hogy a cégek számára betekintést nyújtson a nyilvános felhőplatformokon működő virtuális számítórendszerekbe. Ehhez olyan szkennelési technikát használ, amely elemzi a konfigurációt és az infrastruktúra-adatokat, és kiolvassa a virtuális gépek lemezeit. Mindezen információk birtokában aztán az Orca feltárja az alkalmazások és operációs rendszerek támadható pontjait. Emellett azokat az alkalmazásokat is biztonsági elemzésnek veti alá, amelyeket a házon belüli, öröklött rendszereken fejlesztettek, és onnan kerültek át a felhőre.

A cég, melynek ügyfelei között ott találjuk például az Undisclosedot, decemberben 55 millió dollárt gyűjtött össze. Azért fontos odafigyelni rá, mert azzal, hogy láthatóvá teszi a felhőben zajló folyamatokat, a felhőalapú működés egyik legfontosabb biztonsági problémájára próbál választ találni. Alapítói egyébként szintén a Check Point szakmai műhelyéből kerültek ki.

Cato Networks

Ez a startup a nyilvános felhőket és a mobilkapcsolatokat intenzíven használó nagyvállalatok kiberbiztonsági költségeit igyekszik leszorítani. Olyan felhőalapú hálózatot kínál a cégeknek, amelyet a telephelyek, a dolgozók és az adatok biztonságos összekapcsolására terveztek. Megoldása a hagyományos távközlési cégek ajánlatának alternatívája lehet.

A Cato Networks azóta áll az informatikai szakértők érdeklődésének középpontjában, hogy a Check Point-alapító Kramer 2015-ben létrehozta. A cég 2020-ban több mint 200 millió dollárt szedett össze, ebből csak decemberre 130 millió dollár jutott.

Guardicore

A 2013-ban megalapított Guardicore abban segíti a nagyvállalatokat, hogy szegmentálják és biztonságossá tegyék az olyan hálózati forgalmat, amely a nyilvános felhőkre (AWS, Azure) és a helyi telepítésű adatközpontokra egyaránt kiterjed. A startup aprólékosan kidolgozott biztonsági házirendje szigorú ellenőrzés alá vonja a nagyvállalati hálózatok eszközei közötti adatforgalmat, és csökkenti az adatlopások kockázatát.

Ügyfelei közé tartozik a Deutsche Bank és az Intermountain Healthcare. Azért tarthat számot kiemelt figyelemre, mert egyre több nagyvállalat használ párhuzamosan helyi és felhőalapú számítógépes kapacitásokat, és mind nagyobb terhet jelent a hibrid felhőben működő hálózatok biztonságának szavatolása. A startup idáig 60 millió dollárt gyűjtött össze különböző befektetőktől.

Alcide

Az Alcide a Kubernates biztonságára szakosodott: ez ma a legnépszerűbb nyílt forrású platform konténerek fejlesztésére és kezelésére. Az Alcide ellenőrzi a fejlesztési szakaszban lévő kódot, és megjelöli a lehetséges biztonsági problémákat, a kód alkalmazása után pedig monitorozza a teljesítménynaplókat. A 2016 óta működő startup 12 millió dollárt szedett eddig össze; tevékenységére a Kubernates fokozódó népszerűsége miatt egyre nagyobb figyelem irányul.

Morphisec

Ez a 2014-ben megalapított startup, amely összegyűjtött tőkéjét illetően jelenleg 20,5 millió dollárnál tart, azzal foglalkozik, hogy a nulladik napi és zsarolóvírus-támadásoktól megvédje a felhőalapú számítógépes terheléseket. Ügyfelei közé tartozik többek között a Motorola és a Yaskawa Motoman. A Morphisec által alkalmazott úgynevezett "mozgó célpont" technológiát eredetileg az izraeli országos kiberbiztonsági központban dolgozták ki. Fejlesztőinek szakértelméről sokat elmond, hogy 2018-ban az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma őket bízta meg egy pénzügyi intézmények elleni támadásokat elhárító technológia kidolgozásával.

 

Cikkünk a Computerworld 2021/10. számában, május 26-án jelent meg.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.