Hirdetés
. Hirdetés

Legális a kémszoftver vásárlás

|

Egyszerű titkosszolgálati eszköz.

Hirdetés

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület csütörtöki zárt ülése után mondta el, az úgynevezett kémszoftverprogram beszerzése és használata nem különbözik más engedélyhez kötött titkosszolgálati eszközöktől, de hozzátette: a szóban forgó kémszoftver valóban sokrétű kutakodásra alkalmas.

Hirdetés

A bizottsági ülésen nyomatékosan felhívták a szakszolgálat és a Belügyminisztérium vezetőit, hogy a törvényben rögzített garanciákat érvényesíteni kell - közölte Molnár Zsolt. Kiemelte: "pánikkeltésre nincs ok", ha betartják a nemzetbiztonsági törvényben rögzített eljárási szabályokat, akkor ezzel az eszközzel nem lehet visszaélni. A program léte legális, több nyugati demokráciában is alkalmazzák - tette hozzá az elnök.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke elmondta: a szoftver beszerzését 2009 márciusában engedélyezte az akkori nemzetbiztonsági bizottság a szakszolgálatnak, tehát jogszerű volt a beszerzés. Ezen felül a szolgálattól kapott tájékoztatás alapján a szoftvert mindig a törvénynek megfelelően, vagyis igazságügyi miniszteri, vagy a bűncselekményeket érintő eljárásban bírói engedéllyel használták.

Az is kiderült, hogy a program tömeges megfigyelésre nem, csak egyedi esetekben, azon célszemélyekre használható, akikre az engedélyt megadták. Ezeket az alkalmazásokat pedig dokumentálták - közölte Németh Szilárd, hozzátéve: megállapodtak arról, hogy a bizottság kap tájékoztatást ezen szoftverek használatáról, és el is látogatnak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz, ahol megtekintik ezeket a szoftvereket.

 

Az Index hírportál augusztus 12-én írt arról, hogy egyértelmű bizonyítékokat találtak arra, hogy a magyar titkosszolgálatok is használják a Gamma nevű cég FinSpy nevű kémprogramját. Ismeretlen hackerek ugyanis feltörték a cég honlapját, majd mindent közzétettek. A letölthető tartalmak között ott a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat levelezése is - írta a hírportál.

Németh Szilárd kiemelte: az érintett cég többnyire kormányokkal van kapcsolatban, több európai uniós országban használják ezt a szoftvert. Elmondta továbbá, a hacker kizárólag azokat a dokumentumokat tudta közzétenni, amely a cég és a magyar titkosszolgálat közötti kapcsolatot biztosítja. Semmilyen egyedi megfigyeléshez, adathoz nem fért hozzá. Nem a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, hanem a cég szerverét törték fel, amelyen nem szerepelnek megfigyelési adatok - szögezte le a fideszes politikus.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.