Hirdetés
. Hirdetés

Még mindig elemzi a BRFK az egyetemistákból álló nemzetközi hackercsapat laptopjait

|

Külföldi állampolgárságú csalókra csaptak le a budapesti rendőrök kollégiumi szobákban, lakásokban. Mindannyian a felsőoktatásban tanulnak, idegenforgalmat, logisztikát, illetve többen közülük informatikát.

Hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 2021 áprilisában azonosították és fogták el annak a bűnszervezetnek a tagjait, akik információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásra szakosodtak, több millió forint kárt okozva ezzel a sértett pénzintézetnek - mindössze két éjszaka alatt. A folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás kísérletének bűntette elkövetéséért jelenleg 5-től 10 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A lefoglalt laptopok és mobiltelefonok azóta is elemzés alatt állnak, borzasztó mennyiségről van szó, ez alapján adott esetben további bűncselekményekre is fény derülhet - azaz ennél még többet is kaphatnak a fiatalok.

"Büszkék vagyunk erre a nyomozásra, azért nem mindennapi elkövetőkkel állunk szemben és nem mindennapi bűncselekményt kellett megoldanunk" - mondta dr. Farkas Péter r. alezredes a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály vezetője. Mint mondta:

Hackert nem minden nap fog a rendőrség, igazán nagy kihívás egy ilyen emberrel szemben ülni egy kihallgatás során.

Hirdetés

Az elkövetők a jogosulatlanul megszerzett adatokat felhasználva néhány óra leforgása alatt több mint 300 online tranzakciót indítottak nagy értékű okoseszközök megvásárlása céljából. A megrendelt áruk közül csupán 11 eszközt fizettek ki, azonban így is több mint 4 millió forintos kárt okoztak.

A több száz tranzakcióval akár százötven millió forintos kárt is okozhattak volna.

"Az információs rendszerek felhasználásával elkövetett csalások esetén elsőként mindenkinek az jut eszébe, hogy aki erre képes, az biztosan az átlagosnál jóval magasabb informatikai végzettséggel rendelkezik. Ezért nem tudtuk, tudhattuk, hogy hacker vagy hackerek csoportja áll a bűncselekmények mögött. Egy népszerű online fizetési platformot, ha nem is feltörték, de hozzáfértek a felhasználók belépéshez szükséges adataihoz (emailcím, jelszó). Ezek birtokában 2 nap leforgása alatt több mint 300 esetben rendeltek egy nagy webáruházból, bár ezeknek a megrendeléseknek a többsége nem teljesült" - mondta az alezredes.

Nem azért mert nem tudtak visszaélni az adatokkal, hanem azért, mert a bankkártyákon beállított limitet nem tudták túllépni, vagy nem volt elég fedezet a bankszámlán. Természetesen több esetben sikerrel jártak, prémium kategóriás mobiltelefonokat és okosórákat futárszolgálatok kézbesítettek az elkövetőknek.

"Nem voltunk könnyű helyzetben a nyomozás elején, csak a digitális nyomokra támaszkodhattunk, és anélkül, hogy részletekbe mélyebben belemennénk, hetekbe telt, mire az első két tettest azonosítani tudtuk, és újabb napok, mire megtaláltuk, hol laknak. Folytattuk a kutatást, a nyomok elemzését, április utolsó hetében sor került az utolsó elfogásokra" - tette hozzá a főosztályvezető.

Az ügyben hét helyszínen, köztük kollégiumi szobában is tartottak kutatást, amelynek során 2,5 millió forintnyi készpénzt találtak amerikai dollárban, egyiptomi fontban és magyar forintban.

A 19 éves kínai, 26 éves pakisztáni, 21 éves jordán és szintén 21 éves egyiptomi állampolgárságú férfiakat a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. "Nemzetközi társaságról van szó: jemeni, egyiptomi, kínai, pakisztáni fiatalok. Mindannyian jogszerűen tartózkodnak hazánkban, büntetlen előéletűek" - mondta dr. Farkas Péter r. alezredes, majd hozzátette:

Mindannyian a felsőoktatásban tanulnak, idegenforgalmat, logisztikát, illetve többen közülük informatikát.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.