Nagy pénzt szakíthatnak a vírusvadászok

|

A Microsoft pénzdíjas pályázatot hirdetett olyan technikák kifejlesztésére, amelyek még azelőtt blokkolják a vírust, hogy az kárt tehetne a megtámadott rendszerben.

Hirdetés

A Microsoft a Kaggle-en új verseny írti ki olyan mesterséges intelligencia (MI) alapú megoldások létrehozására,  amelyek oly módon hatástalanítják a kártékony kódokat, hogy azok semmiféle kárt ne tudjanak tenni a védett rendszerekben.

A szoftveróriág olyan technikákat keres, amelyek még azelőtt blokkolnák a vírust, hogy az elérné a célját, és így elejét vennék bármifajta adatsérülésnek.

A cég felhívásában utal a korábbi, 2015-ös Malware Challenge-re, amelynek során soha nem látott méretű vírus-adatkészletet bocsátott a versenyzők részére,  hogy a vírusok detektálására szolgáló technikák nyílt forrású fejlesztését ösztönözze. Az adatkészlet 16,8 millió rendszerről összegyűjtött 9,4 gigabájtnyi adatra rúgott, és célja az volt, hogy felhasználásával a lehető legnagyobb pontosságot biztosító rendszert fejlesszék ki.

A Microsoft összesen 25000 dollárral díjazza a versenyzőket, az első helyezett ebből 12000 dollárt kap, a második 7000 dollárt.

A verseny 2019. március 13-ig tart, további részletek itt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.