Hirdetés
. Hirdetés

Az SMS-spammerek már a spájzban vannak

|

Egyre több szervezet sürget fellépést az SMS-spammelés elterjedésének megakadályozása érdekében.

Hirdetés

Az elektronikus levelezés kapcsán a spammelés már bebizonyította, hogy komoly károkat okozhat. Csökkentheti a termelékenységet, kártékony programokat terjeszthet, segítheti az adathalászatot, és nyilvánvalóan nem kis bosszúságot okoz nap, mint nap. A GSM Association ezért érthető módon úgy látja, hogy nem lenne célszerű megvárni azt, hogy a spammerek az SMS-alapú kéretlen üzenetküldésbe is intenzíven belekezdjenek.

A szervezet szakemberei szerint globálisan megfigyelhető tendencia, hogy az SMS-ezés költségei csökkennek, ami mind vonzóbbá teszi a spammerek számára a mobiltechnológiák révén megvalósított üzenetküldést. Szerencsére a mobilok esetében napjainkban még korántsem olyan aggasztó a spamhelyzet, mint az elektronikus levelezés kapcsán. Míg a spamek aránya a globális e-mail forgalomnak körülbelül a 90 százalékát teszi ki, addig ugyanez az arány az SMS-ek esetében 10 százalék alatt van, legalábbis az Egyesült Államokban és Angliában. (Egyes ázsiai államokban esetenként eléri a 20 százalékot.)

Brad Greene, a GSMA egyik alelnöke úgy véli, hogy az SMS-alapú spamek lassú terjedésének egyik legfontosabb magyarázata az üzenetküldés költségeiben keresendő. A szakember szerint a kéretlen e-mailek azért tudnak meglehetősen nagy profitot termelni a spammereknek, mert pár dollárból milliószámra lehet leveleket küldözgetni. Ezáltal annak ellenére hozza a spammelés a bűnözői csoportok számára a hasznot, hogy az üzenetek közül sok kiszűrésre, illetve törlésre kerül. Amennyiben az SMS-ezés ára csökkeni fog, akkor vélhetőleg az SMS-alapú spammelés is nagy változásokon fog átesni. "A GSMA már most lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy az internetes spamhelyzet ne ismétlődhessen meg a mobilok világában" - mondta a szakember.

Nehézkes a védekezés

A kéretlen SMS-üzenetek kezelése más megközelítést igényel, mint az e-mailes spammelés. Ennek egyik oka, hogy a küldő minden egyes SMS kézbesítéséért fizet, ezért a szolgáltatónak a szerződésekben foglaltak szerint célba kell jutatnia a küldeményeket. Vagyis nem szűrheti ki a gyanús SMS-eket úgy, mint ahogy azt a levélszemét jelentős részével teszik az internetszolgáltatók. A GSMA szerint az sem jelent optimális megoldást, hogy ha a mobilszolgáltatók - a webmail rendszerekhez hasonlóan - egy külön spam mappát hoznának létre, ugyanis ekkor sokmillió készülék szoftveres frissítését kellene végrehajtani az üzenetkezelés ilyen jellegű továbbfejlesztése érdekében. Ezért egyelőre leginkább a felhasználói bejelentések valamint az egyedileg használt, SMS-spamek kiszűrésére alkalmas szoftverek telepítése jelenthet némi előrelépést.

Franciaországban 2008 októbere óta működik egy olyan rendszer, amelynek segítségével a mobilszolgáltatók ügyfelei jelezhetik, ha kéretlen SMS-t kapnak. Ehhez mindössze egy Stop-Spam nevű szolgáltatás révén - egy rövid kód megadásával - továbbítaniuk kell a nemkívánatos üzenetet, ami segíthet az illetékesek számára kideríteni a spam forrását. A szolgáltatáson keresztül eddig több mint félmillió bejelentés érkezett. Ezek vizsgálata után azonban csak 300 telefonszámot vontak vissza a szolgáltatók spammelésre hivatkozva.

Óvintézkedések a szolgáltatóknál
Több biztonsági cég is dolgozik olyan szolgáltatóoldali védelmi megoldások fejlesztésén, amelyek segítséget jelenthetnek az SMS-alapú spammelés terjedésének megakadályozásában. E vállalatok közé tartozik a Cloudmark is, amelynek biztonsági megoldása lehetőséget biztosít a mobilszolgáltatók számára, hogy spamekkel kapcsolatos bejelentéseket gyűjtsenek az ügyfeleiktől, azokat elemezzék, felderítsék a spamek forrását, illetve pontos képet kapjanak a kéretlen üzenetek mennyiségéről.

A hír a Computerworld biztonság rovatában jelent meg.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.