Hirdetés
. Hirdetés

Súlyos sebezhetőséget foltoztak be a Zoomon

|

A videokonferencia-alkalmazás biztonsági hibáját kihasználva a kiberbűnözők hamis meghívókkal csalhatták lépre áldozataikat. A szakértők szerint ezt a veszélyt már elhárították, de azért érdemes odafigyelni.

Hirdetés

A Zoom bejelentette, hogy kijavított egy komoly biztonsági hibát, amelynek segítségével a hackerek hitelesnek látszó céges meghívókat küldhettek szét online megbeszélésekre.  A problémát a CheckPoint fedezte fel a Zoom egyik kiegészítő funkciójában, ami a cégek számára lehetővé teszi, hogy úgynevezett Vanity URL-t, vagyis a cég nevét tartalmazó zoomos aldomaint hozzanak létre, és ezt a konferencia-meghívókban is szerepeltessék.

Hirdetés

A hackerek ezzel a lehetőséggel visszaélve úgy módosították a hiteles, regisztrált Vanity URL-t (pl: http://cégnév.zoom.com), hogy közvetlen hivatkozást tartalmazzon egy találkozóra, és ha az áldozat bedőlt a hamis meghívónak, eszközére kártékony kódot csempésztek, illetve adathalász támadást intéztek ellene.

Annak ellenére, hogy a mostani rést bevarrták, a biztonsági szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy inkább ellenőrizzük kétszer is, hogy egy hirtelen beeső megbeszélés valós-e. Kicsit persze ciki vagy macerás lehet megkérdezni, hogy "főnök, tényleg lesz egy Zoom meetingünk holnap kettőkor?", de így biztosan kiderülhet, ha a nevében valaki más küldött átverős meghívót.

A Zoom népszerűsége a koronavírus-járvány nyomán hihetetlenül megugrott: míg decemberben naponta még csak körülbelül tízmillióan vettek részt zoomos találkozókon, áprilisban már 300 millióan "zoomoltak" naponta.  

Biztonsági szempontból azonban a kezdetektől rengeteg kritika érte a szolgáltatást. A cég az utóbbi hónapokban nem győzte befoltozni a sebezhetőségeket, és egy külön testületet is létrehozott a biztonsági problémák kezelésére. Mindezeken felül azt is bejelentette, hogy a videobeszélgetések védelme érdekében teljes, végpontok közötti titkosítást (E2EE) vezet be. Ezt a szolgáltatást eleinte csak a fizetős ügyfeleknek akarta biztosítani, de a nagy nyomás hatására ügy döntött, minden felhasználó részesülni fog a fokozott védelemben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.