Hirdetés
. Hirdetés

Új egyetemi versenysorozat indul márciusban

|

Új egyetemi versenysorozat indul március 22-én - a résztvevők veterán startupperekkel, mentorokkal dolgozhatnak együtt ötleteiken, és megmártózhatnak a startup világ tengerében.

Hirdetés

Az egész éven át tartó versenysorozat célja, hogy bevonja az egyetemistákat a startup világába. Turcsán Tamás, a hackathonok főszervezője szerint a programsorozat a hazai startup világ utánpótlását jelentheti, és a versenyeken résztvevők megszerzett tudásukat az egyetemen és a privát életükben is kamatoztathatják.

A Corvinus Egyetemmel partnerségben induló Hackathon-in-a-Box szakmai partnere a Nemzeti Innovációs Hivatal. A támogatók és szponzorok között olyan - korábban szintén startupként indult - vállalatok vannak, mint a Ustream.tv.
A Corvinus Tőkealap, a Kairos Capital, illetve több Jeremie alap szintén támogatja a rendezvényt.

A fővárosi eseményeket a Budapest Boost, a vidékieket a helyi startup közösségek segítik. A partnerek között megtalálható a legnagyobb hazai startup blog, az Insiderblog, a Compleo kockázati tőketanácsadó, illetve a Startup Underground konferencia is.

A legtöbb helyszínen 2 napos időbeosztással, minimum 50-60 résztvevővel megrendezett versenysorozat szervezői úgy vélik, a tehetségeket a legkönnyebben ott lelhetik fel, ahol azok tanulóidejüket töltik, ezért 4 vidéki és 2 budapesti felsőoktatási intézmény szerepel a listán.

A Hackathon-in-a-Box rendezvénysorozat új ötleteket hoz felszínre, megmutatja a résztvevők – korábban esetleg rejtett – igazi erősségeit, közösséget épít, és demonstrálja az egyetem és a hallgatók kreativitását.

A Hackathon sorozat március 22-23-án a Corvinus egyetemistáival indul Budapest egyik legújabb közösségi irodájában, a TheHub.hu-ban. A verseny áprilisban a BME diákjait szólítja meg. 2013 tavaszán még Miskolcon és Szegeden versenyezhetnek az ötletgazdák, illetve ősszel Debrecen és Győr ad helyet az izgalmas rendezvénynek. Júniusban a szervezők és a Nemzeti Innovációs Hivatal közös nagy versenyére egy tucatnyi magyar egyetem diákjait és a hazai startup világ legjobbjait várják.

A legjobbak nem csak tapasztalatokkal gazdagodnak, a kiemelkedő projektek a Founders Hive Hungary segítségével eljuthatnak a londoni Founders Hive startup eseményére (a Google campusra). A hat forduló legjobbja akár Amerikába is bemutatkozhat a Kairos Society jóvoltából, illetve a márciusi győztes legnagyobb hazai konferencián, a Startup Underground döntőjében prezentálhat!

A rendezvény nemzetközi startup versenyek sokszor kipróbált, világszerte működő modelljének hazai adaptációjaként számos újdonsággal lepi meg a résztvevőket. Turcsán Tamás és csapata az általa alapított Mobil Weekend szervezésekor szerzett tapasztalatok felhasználásával dolgozik, módszereik között a legmodernebb metodológia, a Lean gondolkodás is helyet kap a versenyeken.

Hirdetés

A Hackathon ennek ellenére nem hagyományos startup verseny, az egyetemisták mellett bárki nevezhet, a jelentkezőknek nem kell tudniuk programozni, alkalmazást fejleszteni elég, ha az ötletük kiváló. Ezért a verseny témái nem korlátozódnak a hagyományos startupokra, versenyezni lehet találmányokkal, termék- és szolgáltatásötletekkel, mobil applikációkkal.

A szervezők a hazai startup ökoszisztéma egyedi lehetőségeit ismerve és figyelembe véve mentorálják a versenyzőket. Felkészítik őket arra, hogy ötleteiket csapatban kidolgozva, belekóstoljanak a startup világ hangulatába, megértsék az üzleti gondolkodás alapjait, és a közös munka során, a tapasztalt mentorok segítségével akár üzletileg is értékes ötleteket hozzanak létre, majd azokat a verseny végén szakemberek előtt prezentálják.

A Hackathon-in-a-Box egészen új szereplő a hazai egyetemi kultúrában, amely nemzetközi mintái és alapjai, valamint a résztvevő szakemberek miatt kapcsolatot épít az egyetemisták és a startup ökoszisztéma minden más szereplője között úgy hazai, mint nemzetközi szinten, ezzel is növelve az eseménynek otthont adó intézmények nemzetközi hírét és versenyképességét.

A szervezők távolabbi terveiben a határon túli magyar nyelvű egyetemisták és startupperek megszólítása is szerepel. A versenyekre a Hackathon.hu oldalon lehet jelentkezni.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár