Hirdetés

Vivotek biztonságtechnikai képzési program indult Magyarországon

|

A Vivotek a legnagyobb IP kameragyártó Tajvanban. Magyarországon már jó ideje elterjedt márka, amely töretlenül fejlődik és szélesíti termékpalettáját. A Vivotek tudja, hogy nem csak a disztribútori hálózatot kell erősíteni, ezért egy képzési programot is létre hozott, amely a VEC (Vivotek Expert Certificates) névre hallgat.

Hirdetés

Az oktatás lépésről-lépésre halad a kamera felépítésétől kezdve a szerelésen át a tömörítés, sávszélesség szabályozás és rögzítés beállításáig. A tanfolyam segíti a telepítőket, hogy megfelelő tudásuk legyen a rendszer telepítése során és a későbbi hibalehetőségeket is kiküszöbölhessék. Fontos az is, hogy megfelelően tudják optimalizálni a rendszert. A hivatalos, telepítőknek szóló VEC képzés várhatóan Júliusban fog indulni.



Hirdetés

Bion Huang, a Vivotek regionális értékesítési igazgatójának nyilatkozata az első VEC tréningről, amely Budapesten került megrendezésre Március 4-én és 5-én az Alphasonic Kft telephelyén:
„ A VEC (Vivotek Expert Certificates) az egyik legfontosabb képzési program a helyi rendszerintegrátoroknak és viszonteladóknak. Főként a hivatalos disztribútorok adnak helyet a képzésnek országonként. A fő feladat, hogy segítsük a telepítőket és viszonteladói hálózatot, képben legyenek a Vivotek termékeivel és az új technológiával. Ahhoz, hogy valaki a Vivotek hivatalos szakembere lehessen, át kell, hogy menjen a VEC legmagasabb szintjén, és be kell fejeznie a magasabb fokú képzését is, amit mi VWA (Vivotek Warrior Academy)-nek nevezünk. Erre azért van szükség, hogy emeljük a tanfolyam színvonalát. Örülünk neki, hogy Kirov Kiril és Pelyák Norbert az Alphasonic Kft-ben már rendelkeznek ezzel a képesítéssel. Reméljük a jövőben lehetőség lesz majd arra, hogy akár több alkalommal is tudunk VEC akadémiát rendezni a helyi disztribútorunk segítségével annak érdekében, hogy még jobban segíthessük a rendszerintegrátorokat, viszonteladóinkat Fontos, hogy ismerjék meg a termékeinket és az új lenyűgöző technológiai fejlesztéseket. Ezért is örülünk annak, hogy megrendezhettük a világon először a VEC képzést az Alphasonic Kft. segítségével, a mi magyarországi disztribútorunkkal.”



Dimitrova Dessislava az Alphasonic Kft ügyvezető igazgatójának nyilatkozata:
„Mi, az Alphasonic Kft. megtisztelve érezzünk magunkat, hogy a világon elsőként nálunk tartotta meg a VEC képzését a Vivotek. Ez a Vivotek Certified Expert képzés stabillá teszi nem csak a mi kollegáink tudását és képesítését, de el tudjuk azt is érni, hogy nem csak a viszonteladó partnereink, hanem maguk a telepítők is stabil technikai gyakorlati tudással induljanak neki a projektek megvalósításának!
Mivel 2 kollegánk is VEC képesítéssel rendelkezik, most már magyar nyelven mi magunk meg tudjuk tartani az oktatásokat és segíteni partnereinket, megrendelőiket egy stabil elméleti es gyakorlati háttérrel.”

Hirdetés

További részletekért a Vivotek magyarországi Master Disztribútoránál, az Alphasonic Kft-nél lehet érdeklődni, a security@alphasonic.hu címen, vagy a 06 1 88 33 100-as telefonszámon!

Ügyfélszolgálati változás!
--
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.